Bár a sportkocsigyártó Porsche AG árbevétele közel 14 százalékkal, 37,6 milliárd euróra emelkedett 2022-ben, elmaradt saját 38-39 milliárdos célsávjától. Az egy részvényre jutó nettó eredmény viszont 5,44 eurós rekordértéket ütött meg.

Initial public offering of the car manufacturer Porsche
Fotó: AFP

A menedzsment optimizmusa az elhibázott forgalmi cél dacára egy fikarcnyit sem halványult, az idén már 40-42 milliárd eurót kaszálnának az értékesítésekből, ami a 40 milliárdos alsó határt alapul véve minimum 6,3 százalékos bővüléssel lenne egyenértékű.

Az üzemieredmény-rátát pedig 17 és 19 százalék közé várják, miután a luxusautó-gyártó ezen a fronton tavaly is hozta a megcélzott 16-18 százalékos mértéket.

Az árbevételi várakozást illetően amúgy a piac némileg visszafogottabb, hiszen az elemzők átlagosan a cégvezetés előrejelzési tartományának alsó határát látják elérhetőnek.

A tőzsdére bevezetett elsőbbségi részvények után a cég 1,01 eurós osztalékot fizet, míg a törzsrészvényesek – vagyis a Volkswagen és a Porsche Automobil Holding SE – részvényenként 1 eurót kapnak.

 A konszern középtávon a nyereségének 50 százalékát akarja visszaosztani az elsőbbségi részvényeseknek – mondta Lutz Meschke pénzügyi igazgató.

A Porsche tavaly 309 884 autót szállított ki, 2,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A cég történetének messze legerősebb eredményét értük el, mégpedig nehéz körülmények között

 – jelentette ki Oliver Blume vezérigazgató.

„A sikert javuló árpozíciónknak, erős termékösszetételünknek, a növekvő eladásoknak, az árfolyamhatásoknak és a kőkemény költségfegyelmünknek köszönhetjük” – tette hozzá Meschke.

A vállalat elégedett jelenlegi rendelésállományával is. 

Ráadásul több halasztás után 2024-ben végre csatasorba áll a tisztán elektromos meghajtású új Macan is.

A menedzsment elfogadta a Road to 20 programot mint hosszú távú célját, ami 20 százalék feletti működési árrést jelent.

 

A Porsche AG amúgy villámkarriert mutatott be a frankfurti börzén, hiszen 82,5 eurós kibocsátási árfolyamáról múlt péntekig 114,1 euróra, vagyis 38 százalékkal drágultak a részvényei. Emellett szeptember végi tőzsdei debütálását követően december elején már a német vezető indexben, a DAX-ban találta magát.

A cég 104 milliárd eurós piaci kapitalizációja jelentősen meghaladja anyavállalata, a VW 79 milliárd eurós tőzsdei értékét.

Hétfőn azonban a Porsche AG – teljes nevén: Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG – részvényeit is maguk alá gyűrték a Silicon Valley Bank csődjének Európába is begyűrűző hullámai, és annak ellenére, hogy eleinte 2,1 százalékkal, 116,5 euróra ugrott az árfolyam, délelőtt tizenegy előtt már 109,2 eurónál, azaz 4,3 százalékos mínusznál járt a papír.

A Refinitiv elemzői konszenzusa a részvényt 113,2 eurós célárral tartásra ajánlja.

Bekavart a Ferrari és a Porsche, Von der Leyennek kell közbelépnie

A Porsche 911-nél nem opció a töltő, a Ferrarinál az elektromos akkumulátorok súlya jelenti a legnagyobb problémát.