A Tesla és a legfőbb kínai riválisa, a BYD is rekordforgalmat bonyolított le a második negyedévben, mindketten állva hagyták az elemzői konszenzust. A Tesla 466 140 elektromos autót adott át megrendelőinek, szemben a 448 350-ről szóló várakozásokkal, míg a BYD mérlege 700 244 új generációs jármű, felerészt elektromos, felerészt hibrid hajtással. 

Tesla Store
Kifinomultabb marketingfogásokkal igyekszik vásárlókat szerezni a Tesla. 
Fotó: AFP

A tavalyi értékesítési mennyiséget 83 százalékkal meghaladó csúcs azt jelenti, hogy bejött Tesla alapító-vezérigazgató számítása, és a Kínában, majd a többi fő piacán végrehajtott árcsökkentési sorozat hozzájárult a forgalom fellendítéséhez. A Tesla árpolitikáját a BYD is követte, bár nem túl lelkesen, mivel a két autógyártó között a nyereségtermelő képességben kimutatott különbség nagyobb mozgásteret engedett az amerikaiaknak, hiszen a haszonkulcsuk eleve magasabb volt. 

Segítette a Teslát a rekord felállításában az is, hogy úrrá lett az első negyedévben kicsúcsosodott logisztikai problémáján, akkor 18 ezer autó volt a megtermelt és a kiszállított járművek közötti különbség, ezt most 13,5 ezerre szorították le.

Ben Kallo, a Robert W. Baird stratégája a Bloombergnek ezt jelentős lépésnek nevezte azzal, hogy a Tesla megtette, amit korábban ígért és megkezdődhetett a magas finanszírozási költségekkel járó készletek ütemes leépítése. Hozzátette, hogy 

a Teslával szembeni fogyasztói elvárások is megváltoztak, e szerint a potenciális vásárlók újabb árcsökkentéseket várnak el a cégtől, 

amely ezt a termelés felpörgetése révén meg is tudná lépni. Csakhogy az a kérdés, hogy ebben az inflációs környezetben akarja-e még lejjebb nyomni az árait, hiszen a másik, a befektetői oldalon ezt aligha vennék túl jó néven. Kallo szerint a kockázat ebben rejtezik. A Teslánál is érzik ezt, és újabban kifinomultabb marketingfogásokkal próbálják megfogni az ügyfeleket. 

Ilyen például az Egyesült Államokban az új autóhoz nyújtott három hónapos ingyen töltési lehetőség, vagy a Kínában az új Model 3-asok és Model Y-ok mellé adott 1100 dolláros biztosításiadó-kedvezmény. Elemzők azonban úgy vélik, Elon Muskék nem állnak le az árak farigcsálásával, legfeljebb a baltát kisbicskára váltják. 

A Teslánál a modellpaletta frissítésével is lökést adhatnának a keresletnek, de nem teszik. Legutóbb 2020-ban, a Model Y crossover piaci bevezetésével nyújtottak valami újat, és most a Model 3-as ráncfelvarrásán dolgoznak. Ez állítólag még az idén megtörténik. A társaság nem közli részletes bontásban, hogy régiónként hány autót adott el, ahogy az egyes típusok konkrét megoszlását sem publikálja. 

 

Csak annyit árul el, hogy a Model 3/Y páros adta a teljes forgalom 96 százalékát. A piaci sikerek alapjait letevő luxuslimuzinból, a 2012 óta gyakorlatilag változatlan külsővel gyártott Model S-ből és a Model X városi terepjáróból globálisan 19 225 fogyott az elmúlt három hónapban.

Kínában, a Tesla második legnagyobb piacán egyre csökken a különbség, zárkózik a BYD a villanyautó-értékesítési adatok alapján. Utóbbi 352 163 tisztán elektromos autót adott el a második negyedévben, és modellkínálata immár a kisautótól a prémiumkategóriáig mindet felölel. Fontos különbség még kettejük között, hogy a BYD csak most készül a fejlett nyugati piacok bevételére, de ott is garantáltan kemény ellenfele lesz a Teslának.

 

MYANMAR-YANGON-CHINESE EV CAR
Potenciális mianmari vásárlók stírölik a BYD kínálatát. A nyugati expanzió egyelőre szervezés alatt áll. 
Fotó: AFP

Szingapúrban az idén már több autót értékesített mint a Tesla. A június egyébként is kiemelkedő hónap volt a Fóton akkumulátorüzemet tervező BYD életében, az értékesítés ugyanis csúcsra futott, a társaság 251 685 új generációs hibrid és villanyautót adott el. 

A szórványosan érkező júniusi értékesítési adatok közül a startup kategóriát képviselő Li Auto érdeme, említést, amely 32 575 villanyautójával új eladási rekordot állított fel, míg az Xpeng és a Nio enyhén növelte a forgalmát 8620, illetve 10 707 darabbal.

A befektetők jól fogadták a forgalmi adatokat, a Tesla árfolyama 6,2 százalékos plusszal készül a New York-i tőzsdenyitásra, a BYD kurzusa 3,6 százalékot erősödött a sencseni börzén.