BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Osztalékemeléssel feledtetné 70 százalékkal zuhanó profitját a BP

A szektortársakhoz hasonlóan a brit olajóriás eredménye is óriásit zuhant a tavalyi rekordszintről az alacsonyabb olajárak mellett. A társaság ennek ellenére osztalékot emel, és újabb részvény-visszavásárlási programot indít.

Megemelt részvényesi juttatással enyhítené a befektetők bánatát a BP az előző negyedév során a vártnál is meredekebben, 70 százalékkal zuhanó profitja miatt, amit az alacsony olajárak és finomítói árrések okoztak.

Calgary,,Alberta,-,September,21:,-,Bp's,Canadian,Head,Office
Fotó: Shutterstock

A londoni székhelyű energiavállalat 2,6 milliárd dollár nyereséget ért el április és június között, ez 70 százalékkal kevesebb a tavalyinál, és még a Refinitiv elemzői konszenzusában szereplő 3,5 milliárd dollárt is jócskán alulmúlta.

A tisztított egy részvényre jutó nyereség (EPS) 14,77 cent lett, ami ugyancsak sokkal szerényebb az egy évvel korábbi 43,58 centnél.

Az EBITDA-soron 40 százalékkal szűkülő, 9,77 milliárd dolláros eredményt jelentett a társaság. A működési készpénzáram 42 százalékkal zsugorodott, de még a gyengébb iparági környezetben is 6,3 milliárd dolláros pluszban zárult a háromhavi időszak. A szabad készpénzáram viszont 269 milliós mínuszba fordult át a tavalyi 2,3 milliárd dolláros többletből, vagyis a társaságnak külső forrásokra volt szüksége kiadásainak fedezésére.

Alapteljesítményünk ellenállónak bizonyult, jó készpénzáram mellett – egy olyan időszakban, amikor a finomítói üzletágunkban jelentős átalakítási tevékenység és gyengébb árrés volt tapasztalható

– mondta Bernard Looney vezérigazgató a jelentés kapcsán.

Az elmúlt napokban a riválisok, a Shell, a TotalEnergies, az Exxon és a Chevron is jócskán leapadó nyereségről számolt be az egy évvel korábbi, magas olajárakon elkönyvelt rekordprofit után.

A vezetőség szerint az eredmény a jóval alacsonyabb realizált finomítói árrést, a tervezett leállásokat és karbantartási tevékenységet, valamint a gyenge olajkereskedelmi eredményt egyaránt tükrözi.

A továbbra is tetemes adósságállomány és a negatív cash flow dacára a vállalat 10 százalékkal felsrófolta a negyedéves eredményből fizetendő osztalékot, a befektetők így részvényenként 7,27 centes kifizetésre számíthatnak. A BP ezt egy másfél milliárd dollár értékű sajátrészvény-vásárlási programmal is megfejeli a következő három hónapban.

 

A részvényesi juttatások bővítésére jól reagált a piac, a londoni börzén jegyzett BP-részvények 2,1 százalékkal erősödtek a kereskedés első órájában. Idén csekély 4 százalékkal került feljebb a kurzus.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.