BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fogyóban a forint ereje – de érdemes résen lenni, fordulhat a kocka

Már délelőtt 380 fölé szúrt fel az euró-forint, de napon belül várható még pár fordulat, ahogy az inflációs adatok érkeznek.

Csütörtök reggel megcsúszott a forint, s délelőtt is folytatódott a magyar deviza gyengülése az euróval szemben. Az euró-forint kurzusa 380 fölé is felszúrt. 

Coins,Hungarian,Currency,-forint,,Close-up.,In,The,Background,Banknotes,Of
Fotó: Shutterstock

Szűk sávba szorult az euró-forint árfolyama

– mondta csütörtök reggel Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője. Hozzátéve: fontos támasz húzódik 377,20-nál, ez a sáv padlója, míg a sávtető a 200 napos mozgóátlag, mely meghatározó ellenállási szint 379,50 közelében. 

Míg a KBC elemzői arra hívták fel a figyelmet, hogy 

szerdán napon belül fordulatot mutatott a forint, 

így kissé elvesztette az erejét, bár így is a 378-379 forintos szinteken mozgott az euró-forint árfolyama csütörtök reggel. A vártnál erősebb amerikai GDP-adat hatására némileg a dollár is erősödésnek tudott indulni, ez pedig a forint számára nem kedvezett túlzottan. 

Euró-forint graf 2023. november 30.
 

Ma az eurózóna inflációs adatára érdemes figyelni, amely a várakozások szerint 2,7 százalékra mérséklődhet az előző havi, 2,9 százalékos értékről. Így egyre közelebb kerülhet az EKB az inflációs cél eléréséhez, ez pedig a következő évben már kamatok visszavágását is jelentheti.

A tegnap közzétett német inflációs adat is a kamatcsökkentési spekulációkat táplálta.

Délután az amerikai PCE (személyes fogyasztási kiadások) inflációs adat is piacmozgató hatású lehet. A Fed ezt a mutatót részesíti előnyben a fogyasztóiár-inflációval (CPI) szemben. 

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.