Kirobbanó évet tudhat maga mögött az idén a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.: a pesti tőzsdén jegyzett biztosítócég adózott eredménye és díjbevétele is hatalmasat nőtt a tavalyi első három negyedévhez képest.

CIG Pannonia
Kirobbanó formában a CIG Pannónia az idén.
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A CIG Pannónia konszolidált adózott eredménye egy év alatt közel 1,5 milliárd forinttal növekedett, elérve a 2,3 milliárd forintos értéket. A díjbevételek 42 százalékkal, azaz csaknem 10 milliárd forinttal növekedtek az első három negyedév során, 31,7 milliárd forintra, melyből az életbiztosító díjai 21 százalékkal, míg az Emabit díjbevételei 153 százalékkal ugrottak meg.

A vállalat gyorsjelentése rámutat: a növekedés nem csak 9 havi alapon, de negyedéves összevetésben is jelentős. A harmadik negyedéves díjbevétel 40 százalékkal nőtt 2022 azonos időszakához mérten, ennek motorjai továbbra is a hitelfedezeti (3,8 milliárd forintos növekedés) és a vállalati vagyonbiztosítási (1,7 milliárd forintos növekedés) szolgáltatások voltak.

A CIG emellett 215 százalékos tőkemegfeleléssel is rendelkezik, 

ami jóval magasabb a felügyelet által elvárt 150 százalékos értékhez képest.

A CIG részvényei hatalmas hullámvölgyeket is megjártak az idén, éves viszonylatban nagyjából 40 forintos felfutást éltek meg, míg a gyorsjelentés közzétételét követő kereskedési nap első pár percében további 40 forinttal, közel 15 százalékkal ugrott meg a kurzus.

A CIG Pannónia árfolyama 2023-tól
Kalandos éven vannak túl a CIG Pannónia részvényei

A CIG Pannónia a harmadik negyedév során 772 millió forintos adózott eredményt ért el, saját tőkéje a negyedév zárásakor 20,9 milliárd forint volt, melyből 18,8 milliárd forintot az eredménytartalék tett ki.

Állami céget biztosít a CIG Pannónia

A hazai életbiztosító negyedmilliárd fontos ajánlata lett a befutó a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató pályázatán.