BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Shanghai Stock Exchange

Mindig van lejjebb: ötéves mélyponton a kínai részvénypiac

A nemzetközi befektetők továbbra is menekítik a pénzüket az ázsiai piacról, a politikai, gazdasági és felügyeleti problémák megpecsételhetik a tőzsde idei évét is. Hatalmas bajban a kínai részvénypiacok továbbra is.

Ötéves mélypontra szakadt január első hetének végeztével a CSI 300 kínai részvényindex, elsősorban az ország gazdasági talpra állását övező, egyre növekvő bizonytalanság nyomán.

Shanghai Stock Exchange, kínai részvények
Úgy kezdik 2024-et, ahogy befejezték az elmúlt három évet a kínai részvénypiacok.
Fotó: AFP

Azt azonban nem lehet állítani, hogy csak a kínai gépezet egészsége aggasztaná a nemzetközi befektetőket, akik a hétfői kereskedésben 600 millió dollárnyi kínai papírtól szabadultak meg: a piacokat kifejezetten nyugtalanítja az országban fennálló felügyeleti, illetve politikai bizonytalanság, a vártnál rosszabb termelői adatok, a Zhongzhi árnyékbank múlt héten véglegesedő csődje, valamint az Európával egyre csak fokozódó kereskedelmi feszültségek is.

Arról sem szabad azonban megfeledkezni, hogy Kínát még mindig vaskosan sújtja az immáron évek óta jelen lévő ingatlanválság is, amely a teljes pénzügyi rendszer egészségét kiugró mértékben kérdőjelezi meg.

A CSI 300 index, mely a sencseni és a sanghaji tőzsdék 300 legnagyobb vállalatát tömöríti, 2021 februárja óta 43 százalékot, a tavalyi év során pedig 12 százalékot vesztett értékéből, s december vége óta további 4,2 százalékot zuhant.

Elképesztő szakadáson vannak túl a kínai részvények 

A kínai részvények vesszőfutását kiválóan példázza, hogy a CSI 300 az elmúlt három évet története során először egyhuzamban mínuszban zárta, az egyik legrosszabbul teljesítő parketté válva ezzel globálisan is.

Felemás kilátások a kínai részvénypiac előtt

A kínai tőzsde hívei szerint azonban az elmúlt évek mélyrepülése már olyan mértékben tette olcsóvá a papírokat, hogy lassan már vétek lesz kihagyni a vételi lehetőségeket. Meng Lei, a UBS kínai osztályának vezető elemzője például úgy véli: a kínai piacok a legrosszabbon már túl vannak, így minden okuk megvan relatíve optimistának lenni, mivelhogy a vállalati eredmények hamarosan felfutásba kezdhetnek, az ingatlanválság miatti rettegés egyre alábbhagy, a kormányzati fiskális támogatások pedig jelentős támaszt nyújthatnak majd a piacnak.

Tovább gurulnak a lejtőn a kínai technológiai részvények, gondok hadával néznek szembe a befektetők

A távol-keleti ország részvénypiacait a tőkekiáramlás jellemzi hónapok óta, bizalmi és gazdasági válsággal néznek szembe azok, akik mégis maradnak a parketten. A kínai technológiai részvények kifejezetten rosszul viselik mindezt.

Jason Lui, a BNP Paribas vezető elemzője nem ennyire optimista. Véleménye szerint a közelmúltban semmilyen értékelhető kormányzati gazdaságélénkítési bejelentés nem érkezett az országból, és az ugyan igaz, hogy az értékeltségek sokéves mélyponton járnak, a növekedési potenciál sokkal kisebb, mint korábban várták, így pezsgőt bontani még minden bizonnyal korai lenne.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.