BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
állampapír

Óriási hozamával világelsővé vált egy magyar befektetés

Globálisan is kiemelkedő eredményt érhettek el forintban jegyzett kötvényalapjaikkal a befektetők 2023-ban. Az átlagosan közel 25 százalékos hozamot szállító magyar eszközöknél nem akadt jobb befektetés a kötvényalapok között, a részvényes és a vegyes portfóliók közül is csupán maroknyi hozott többet a konyhára.

Jó évük volt tavaly a befektetőknek, akiknek nem volt nehéz jókora hozamokat zsebre tenniük a 2022-esnél jóval kedvezőbb piaci környezetben, akár részvényekbe, kötvényekbe vagy befektetési alapokban fialtatták megtakarításaikat.

állampapír
A magyar kötvények világviszonylatban is kiemelkedő befektetésnek bizonyultak tavaly. Fotó: Vémi Zoltán/Világgazdaság

Utóbbi eszközosztály is futószalagon szállította a két számjegyű hozamokat, az alapkezelők nemcsak itthon, hanem világszerte kitettek magukért és ügyfeleikért az LSEG Lipper tavalyi évet összegző, több mint 30 ezer alap teljesítményét vizsgáló elemzése alapján.

Magyar befektetés a világ élén

A hazai befektetőknek különösen elégedettek lehetnek, ha rápillantanak az adatszolgáltató listájára, a kötvényalapok közül ugyanis a magyar kötvényalapok szállították a legnagyobb, átlagosan 24,85 százalékos hozamot 2023-ban, maguk mögé utasítva a 90 másik, LSEG Lipper által besorolt kötvényalap típust.

A forintban jegyzett kötvényalapok diadalmenete annak tükrében nem is meglepő, hogy a Magyar Nemzeti Bank az egekbe szökő infláció megzabolázása érdekében sokéves magasságba srófolta fel az irányadó kamatlábat, a kamatkörnyezet emelkedésével pedig az állampapírokon is busás hasznot lehetett elérni, viszonylag mérsékelt kockázatvállalás mellett is.

A magyar kötvényalapralit az eszköztípuson belül csak a brazil és a lengyel kötvényalapok tudták megközelíteni, előbbiek 20,6, utóbbiak pedig 19,3 százalékos hozamot szállítottak befektetőiknek. Hogy a kötvénypiaci befektetésnek is vannak rizikói, azt jól jelzi, hogy a leggyengébben muzsikáló, török kötvényalapokkal közel 17 százalékot bukhattak a befektetők, a japán kötvényalapokat tartók pedig 8 százalékos veszteséget realizálhattak.

Az átlagosan 25 százalék körüli forintkötvényhozam nemcsak a fix kamatozású eszközök körében, hanem a részvény és a vegyes alapokkal összemérve is előkelő helyre került. 

A 286 kötvényes, vegyes és részvényes kategóriát tartalmazó rangsorban a 10. helyen szerepel a magyar kitettséget adó eszköztípus, melyet csupán nyolc részvény és egy vegyes alapkategória hozama múlt felül tavaly.

A részvényes kategóriában a lengyel eszközök taroltak, a kis- és közepes kapitalizációjú cégek papírjaiból válogató termékek átlagosan 44 százalékot hoztak a konyhára, de a teljes varsói részvénypalettáról szemezgető alapok is hasonlóan kiemelkedő, 42 százalékos hozamot szállítottak.

Ugyanennyit kaszálhattak azok, akik a technológiai szektor papírjait tartalmazó alapokból vásároltak az év legelején.

Egzotikus vidékek, pezsdítő hozamok

Egyes egzotikus tőkepiacokon is érdemes volt szerencsét próbálni, a görög tőzsdei kitettséget adó alapok ugyanis 40, az egyiptomi részvényalapok 30 százalékos hozamot értek el 2023-ban. Aki befektetéseiben Tajvanig merészkedett, 27 százalékos hozamnak örülhetett az év zárásakor.

A szűkebb régiónknak sincs ugyanakkor oka a panaszra, mi több, az európai fejlődő piaci részvényalapokban fialó befektetések értéke átlagosan 29 százalékkal nőtt egy év alatt a hozamoknak köszönhetően.

 

A vegyes alapoknál szintén egy lengyel terméktípus, a konzervatív befektetési politikát alkalmazó alapok voltak a befutóak, melyek a magyar kötvényalapokhoz hasonlóan közel 25 százalékos hozammal jutalmazták tulajdonosaikat.

A részvényes rangsor sereghajtói a kínai tőzsdei alapok voltak, melyek 19-17 százalékos veszteséget regisztráltak. A vegyes alapoknál a japán kiegyensúlyozott portfóliók bukták a legnagyobbat, átlagosan 9,5 százalékot. 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.