BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Stuttgart,,Germany,:,06-25-2023:,Smartphone,With,Logo,Of,American,Energy

Beszakadt a Chevron nyeresége, mégis boldogok lehetnek a befektetők

Az olajipari vállalat tavalyi eredménye 40 százalékkal csökkent éves viszonylatban, napi kitermelése mégis történelmi csúcsra ugrott. A Chevron befektetői az idén már emelt osztalékot tehetnek zsebre.

Valósággal beszakadt a Chevron tavalyi negyedik negyedéves nyeresége: az olajipari vállalat eredménye 6,4 milliárd dollárról 65 százalékkal, 2,3 milliárd dollárra esett az év utolsó három hónapjában, elsősorban a nemzetközi olajpiacon tapasztalt bizonytalanságok és további, egyszeri eredményrontó kiadások hatására. A vállalat 47,18 milliárd dolláros bevételre tett szert, több mint négymilliárd dollárral maradva el az elemzői konszenzusban foglalt 51,62 milliárdos forgalomtól.     

Stuttgart,,Germany,:,06-25-2023:,Smartphone,With,Logo,Of,American,Energy
Beszakadt a Chevron tavalyi negyedik negyedéves profitja.
Fotó: Shutterstock 

A Chevron egy részvényre jutó eredménye a negyedik negyedévben az egy évvel korábbi 3,33 dollárról 1,22 dollárra csökkent, a cég a teljes év során 11,36 dolláros EPS-t ért el, ami a 2022-es adatokhoz mérten 7 dolláros zuhanás.  

Ennek ellenére a vállalat bőkezűen jutalmazta befektetőit: tavaly osztalék formájában 11,3 milliárd dollárt, részvény-visszavásárlásokon keresztül pedig 14,9 milliárd dollárt juttatott vissza befektetőinek, még úgy is, hogy 

a cég éves profitja 40 százalékkal, 21,3 milliárd dollárra esett 2023-ban.

A nagyot romló eredmények nem zavarják az amerikai olajtársaság vezetését: a Chevron az idei első negyedévben már egy 8 százalékkal, 1,63 dollárra emelt részvényenkénti osztalékot fizet majd ki minden befektetőjének. 

A gyorsjelentés közzétételét követően a cég részvényárfolyama 1 százalékkal emelkedett.

A Chevron árfolyama 1 év
Nagyot gyengült a Chevron részvényárfolyama az elmúlt évben

A Chevron tavalyi átlagos kitermelése napi 3,1 millió hordó olajegyenértéknek felelt meg, ami történelmi rekordot és éves viszonylatban 14 százalékos növekedést jelent a vállalat számára. Ezen a téren a cég jövőre 4–7 százalék közti további bővülésre számít.

A Chevron olajfinomítási üzletága ezzel szemben 35 százalékkal zsugorodó, 1,15 milliárd dolláros profitot termelt csupán, elsősorban a vártnál alacsonyabb amerikai kereslet és a nemzetközi olajár több mint 10 százalékos éves csökkenése következtében. 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.