Nem igazán ment az üzlet az első negyedévben: a Contemporary Amperex Technology Co. Ltd., közismertebb nevén a CATL szerény, 11,03 milliárd dolláros forgalommal zárta az év első három hónapját. Ilyen alacsony bevétele legutóbb 2022 második negyedében volt. A forgalom éves alapon 10,4 százalékos visszaesést takar, az előző negyedévihez képest ugyanakkor 24,9 százalékos az elmaradás.
A világ legnagyobb akkumulátorgyártója szezonális hatásokkal, az akkumulátorok iránti dinamikusan növekedő igényeknél tapasztalt megtorpanással magyarázta a vártnál gyengébb adatot. A Debrecenben óriásgyárat építő kínai társaság hétfői gyorsjelentésében 1,45 milliárd dolláros adózott nyereséget tüntetett fel, ez 6,9 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbi időszakban mértet, viszont 19,1 százalékkal marad el a tavalyi negyedik negyedévtől.
Könyveléstechnikai korrekció is történt a CATL-nál, amivel a tavalyi első negyedévre vonatkozó 55 centes egy részvényre eső nyereséget (EPS) utólag 30 centesre húzták le. Ezt a tőketartalék átértékelésével magyarázta a társaság. A lejjebb vitt bázisnak köszönhetően el tudták kerülni, hogy markáns visszaesés legyen az EPS-ben, így most ki tudtak mutatni egy 6,7 százalékos pluszt.
Ami a CATL termelését illeti, ott szebb számokkal találkozhatunk.
A kínai autóakkumulátor-gyártók szakmai szövetségének (CABIA) adatai szerint a vállalat január–márciusban 51,04 gigawattóra összkapacitású akkumulátort gyártott le, szemben az egy évvel korábbi 24,5 gigawattórával.
A részben a belépő új üzemegységeknek köszönhető bővülés impresszív, 40 százalék fölötti volt. A CATL fölényesen őrzi globális piacvezető helyét, ez most 38,4 százalékot jelent, szemben az egy évvel ezelőtti időszakban felmutatott 33,6 százalékkal.
S hogy az öröm ne legyen felhőtlen, a cég már szerepelt ennél is jobban, méghozzá épp januárban, amikor is
a globális akkumulátortermelés tortájából 39,7 százalékos szeletet hasított ki magának.
Kínában még erősebb a CATL dominanciája, a CABIA adatai szerint piaci részesedése március végén 44,9 százalékos volt, ami tetszetős szám, de az egy hónappal korábbi 55,2 százalékhoz képest jókora havi csökkenés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.