BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Igazi nagyágyú készülődik a tőzsdére: a befektetők már lázban égnek

Közel kétszázmilliárd euró vállalati vagyont kezelő társaság veszi be hamarosan az amszterdami tőzsdét. A jég hátán is prímán megélő CVC Partners magántőke-társaság személyében igazi nagyágyú érkezik, az érdeklődés máris hatalmas.

Az aprólékos, minden részletre kiterjedő előkészítés meghozza a gyümölcsét – legalábbis ezt vallják Európa egyik legnagyobb befektetési cégportfólióját szisztematikus munkával felépítő CVC Capital Partners tulajdonosai. A luxemburgi székhelyű befektetési társaság még 2022-ben indította meg részvényeinek tőzsdei bevezetési procedúráját, ám hol a befektetői hangulat, hol a volatilitás, hol a várható értékelés nem igazolta vissza előzetes várakozásaikat. 

Igazi nagyágyú: a CVC a világ hetedik legnagyobb vagyont kezelő magántőke-társasága / Fotó: Shutterstock

Ezúttal az európai tőzsdei bevezetések tavaszi fellendülése növeli a sikeres debütálás esélyeit. A Bloomberg forrásai szerint most már minden készen áll az elsődleges tőzsdei bevezetéshez (IPO), melynek színhelyéül az amszterdami tőzsdét találták a legalkalmasabbnak, a dokumentumokat pedig akár már ma is benyújthatják az illetékes hatósághoz. Ahogy ezt meg is tették

Nem siette el az IPO-t a CVC Partners 

A CVC annyiban óvatos, hogy a kiszivárgott hírek szerint kiszálló, illetve részesedésüket csökkenteni kívánó, meg nem nevezett tulajdonosai 10 százaléknyi részvényt engednének a tőzsdére, ebből 1-1,5 milliárd eurós bevételre számítanak. További 250 millió euró értékben új részvényeket bocsátanának ki.  

A kapitalizáció értelemszerűen 10–15 milliárd euró között lehet, szakértők szerint a felsőbb érték felé tolódhat el – a 13 milliárd a konszenzusos arany középút –, tekintettel a befektetési társaság erős, jelenleg 125 vállalatot, illetve céges részesedést felölelő portfóliójára, amelyben feljavított és generálra szoruló cégek egyaránt előfordulnak.

A magántőke-társaságok számára a tőzsde és az ottani jelenléttel járó nyilvánosság, transzparencia nem túlzottan vonzó, az ilyen cégek jobban szeretik csendben, feltűnés nélkül végezni tevékenységüket, a kotnyeleskedő részvényesek pedig csak zavarni tudnak ebben. Épp ezért sem szívesen vállalják a börzei megmérettetést, de a CVC megjelenése ezen a téren is áttörést hozhat, a piacon azt remélik, hogy hamarosan követői is akadnak. A tőzsdén jegyzett európai magántőke-társaságok közül

  • a Bridgepoint,
  • a Partners Group Holding
  • és az EQT

tőzsdei árfolyam-emelkedése szintén erősíti a CVC tulajdonosainak azon meggyőződését, hogy most már alkalmasak a piaci körülmények az IPO véghezviteléhez.

Persze a pontos időzítéséről jelenleg is folynak a tárgyalások, és a részletek is változhatnak. 

A CVC Partners aktuális, a honlapján elérhető adatai szerint mintegy 186 milliárd eurónyi vagyont kezel. 

Európai riválisai közül a svéd EQT portfóliójához tartozó Galderma bőrápolási-kozmetikai cég márciusban 17 százalékos drágulással debütált a zürichi tőzsdén, a spanyol szépségápolási és illatszeripari csoport, a családi kézben lévő, 4,7 milliárd eurós forgalmú Puig pedig épp egy hete jelezte, hogy bevezeti részvényeit a madridi börzére.

Egy igazi nagyágyú is kaphat pofonokat

Tegyük hozzá, hogy a CVC az idén már megégette magát a tőzsdén. Egyik kegyeltje, a parfümöket és kozmetikumokat áruló német Douglas kiskereskedelmi lánc csúfosan debütált a frankfurti börzén: a kínálati sáv alsó szélére lőtték be a részvény árát, az árfolyam pedig az IPO óta 11 százalékot veszített erejéből.

A Douglas 850 millió eurónyi forrást gyűjtött a tőzsdei bevezetés során, pluszban egy 300 millió eurós tőkeinjekciót is kapott nagybefektetőitől, a CVC csoporttól, illetve az alapító Kreke családtól, így a vállalat piaci kapitalizációja – a részvények bevezetési árán számolva – elérte a 2,8 milliárd eurót. 

Douglas  Frankfurt,germany-sept,11:douglas,Store,By,Main,River,On,September,11,2015,In
A Douglasszel egyelőre ráfaragott a CVC, de a bizalom töretlen /  Fotó: Shutterstock

A düsseldorfi székhelyű vállalat korábban közölte, hogy a tőzsdei bevezetésből származó bevételét adóssága csökkentésére fordítja. A CVC Partners portfóliójában persze prosperáló cégek és márkák is vannak tucatszám, a magyar piacon is jelen lévők közül érdemes kiemelni

  • a Douglast,
  • a Liptont,
  • a Breitlinget,
  • a Packetát
  • és a Panzanit.

Közben a tengerentúlon is aktivizálta magát egy magántőke-társaság, a General Atlantic decemberben adta be az iratokat a tőzsdefelügyelethez (SEC), azóta folyik a szervezés és az engedélyezési procedúra. A General Atlantic sem kispályás szereplő, részesedése van a többi között a Facebook-tulajdonos Meta Platformsban, az Airbnb-ben, az indiai PhonePe fintech cégben, az önvezető autózási szolgáltatásokat fejlesztő Mobileye-ban, hogy a fast fashion divat megkoronázandó királynőjéről, a kínai Sheinről már ne is beszéljünk. 

A fast fashion internetes óriásában, a Sheinben a General Atlanticnak is van részesedése / Fotó: AFP

Nem sietik el az IPO-t, ahogy a magánhitelezéssel foglalkozó HPS Investment Partners sem, ők már több mint egy éve adták be kérelmüket a SEC-hez.

Amerikában legutóbb a TPG (Texas Pacific Group) magántőke-társaság ment tőzsdére, még 2022 januárjában. Ők is CVC-méretekben gondolkodtak, egymilliárd dollárért vontak be friss forrást, és 10 milliárd dolláros kapitalizációt értek el. Ma már 32 százalékkal magasabb árfolyamon kereskednek részvényeikkel a Nasdaqon, a piaci kapitalizációjuk pedig 15,7 milliárd dollárra ugrott. 

Nehéz idők jártak, de visszatér a pezsgés

A magántőke-társaságok óvatosságát egyébként az elmúlt éves toronymagas infláció, a vele járó, pokoli magas kamatok, a forrásbevonás megdrágulása csak fokozta. A fúziós és felvásárlási piac befagyott, a tőkealapok inkább megtartották portfóliójukban a gyengébb elemeket is, mint hogy mélyen ár alatt túladjanak rajtuk. 

Ebben a tekintetben a CVC a jobbak közé tartozott, tavaly 26 milliárd eurót vonzott magához, ebből jutott új területeken való befektetésre, így például az infrastruktúra-fejlesztésben és -üzemeltetésben is láttak fantáziát.

Illatorgiával kábítják a befektetőket – hol bejön, hol nem

Tízmilliárd eurót érő kozmetikai-divatruházati csoport megy tavasszal a madridi tőzsdére. A családi irányítás alatt álló spanyol Puig csoport esélyei lényegesen jobbak, mint a márciusban katasztrofális rajtot vett szektortársé, a német Douglasé.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.