A forint együtt mozog a közép-európai devizákkal nagy nemzetközi piaci hullámzások idején, legalábbis általában így történik. Annál érdekesebb, mikor világizgalmak idején széttartanak az árfolyamok. A napokban ez történt a forint és az egyik régiós deviza keresztárfolyamában.
Az esemény rávilágít, mire számíthatunk az árfolyamokban a következő hónapokban. Előrevetítve: van köze a héten közzétett inflációs adatokhoz. A Világgazdaság hétfői cikkében jelezte az összefüggést. Az újévi fordulat az, hogy megugrott a forint árfolyama a cseh korona ellen. Aki most látogat a csehekhez, olcsóbban vehet sört vagy egyebet, mint akár csak pár napja.
Egy héttel ezelőtt még majdnem kétéves mélypont régiójában, 16,55 környékén járt a forint. A héten azonban begyújtotta a rakétákat. Kedden már a 16,3-at ostromolta és még egy kis lendület akár egyhavi csúcshoz repítheti.
Van mit visszavenni ebben a keresztben. A dollár nyomulása Donald Trump november 4-ei amerikai választási győzelme óta minden más devizát visszaszorít, a – 2024 végén az ukrajnai háború talán utolsó fellángolását övező – geopolitikai félelmek a régiónkban elsősorban a likvid forint és zloty árfolyamaira hatnak negatívan, a hideg tél és az európai gáztárolók gyors ürüléséről szóló hírek pedig a régióban elsősorban a forintot tudják megrángatni.
Amire az előzőleg a forint ellen erősödő cseh korona visszakozása rámutat: a nagy nemzetközi szelek mellett azért működnek a „klasszikus” árfolyamot mozgató tényezők is, amelyek más-más irányba noszogatják a régió devizáit. Ezek: a helyi infláció, illetve a jegybanki és kormányzati kezelése.
A forint erősödése a korona ellen a cseh adatok hétfői közlése után indult be. A korona akkor nemcsak a forint, hanem az euró ellen is visszavonulóban volt. Hétfői cikkünkben jeleztük: a forint számára a korona megroggyanása rossz ómen lehet, ha a cseh inflációs adatok régiós trendet jeleznek: Magyarország ugyanis a csehek után egy nappal, csak kedd reggel közölte a maga decemberi inflációs adatait.
A számokból azonban az derült ki, hogy nem egészen ugyanaz történt a magyar inflációban az év végén, mint a cseheknél.
Mindkét országban gyorsult az éves infláció az ünnepi bevásárlások havában, de volt két lényeges különbség:
A két különbségből a befektetők azt olvashatták ki, hogy a CNB a következő hónapokban a nyűglődő cseh gazdaság felpörgetését segítendő kamatot nyes – ami a korona árfolyamainak a tankönyv szerint nem tesz jót. A magyar jegybank esetében nem számítanak erre. Ebből ered a forint erősödése a korona ellenében.
Hogy alakul a keresztárfolyam a következő hónapokban, több helyi tényezőtől függ, ha a dollár tovább nyomul is a nemzetközi színtéren:
A cseh korona/forint árfolyam friss fordulata is emlékeztető rá: izgalmas év áll előttünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.