Az Egyesült Államokban a tavalyi negyedik negyedévben 2,3 százalékkal nőtt a GDP, elmarad a harmadik negyedéves 3,1 százaléktól és alulmúlja az elemzők 2,5 százalékos várakozását. Ez az amerikai választások negyedéve volt, és egyúttal a Joe Biden demokrata párti elnök kormányzásának utolsó teljes negyedéve – azóta a növekedést ígérő republikánus Donald Trump váltotta, aki kormányzásának a második hetében máris nekiesett a munkáját szerinte pocsékul végző Federal Reserve-nek.
A szerény gazdasági növekedés elsősorban a fogyasztói kiadások és a kormányzati költések emelkedésének a következménye. A harmadik negyedévhez képest mért lassulás a beruházások és az export visszaesését tükrözi.
A tavalyi év egészét tekintve 2,8 százalékos volt a növekedés, szemben az előző évi 2,9 százalékkal.
Tavaly október óta az amerikai gazdasági növekedés rendre felülmúlta a várakozásokat, köszönhetően az erős fogyasztói kiadásoknak. A The Wall Street Journal (WSJ) előzetes felmérésében szereplő közgazdászok várakozásai szerint a bruttó hazai termék (GDP) éves szinten 2,5 százalékkal bővült 2024 negyedik negyedévében, szemben az októberi 1,7 százalékos prognózissal. Az előző GDP-tényadat 3,1 százalék volt, az atlantai Fed GDPNow-prognózisát 3,2 százalékról 2,3 százalékra vágták vissza.
Az adatközlés előtt a széles piacot leképező S&P 500 és a technológiai fókuszú Nasdaq Composite indexek határidős jegyzései szerényen emelkedtek, míg a klasszikus Dow Jones-határidők enyhe mínuszba csúsztak. A WSJ dollárindex is lefelé mozgott, vagyis gyengült az amerikai fizetőeszköz.
Az adatközlés után a WSJ dollárindex kissé emelkedett.
Míg az euró-dollár az adatközlés előtt 1,041-ig emelkedett, utána 1,040-ig süllyedt, majd 1,042 fölé szúrt.
Az amerikai részvényindexek határidős jegyzéseinek irányán nem változtatott az adatközlés.
Trump elnök máris odavágott a Fednek, szerinte szörnyű munkát végeznek
Az elnök szerint a Fed szörnyű munkát végzett az infláció terén. Trump ugyanakkor rendelkezik tervvel a drágulás megfékezésére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.