Kissé csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 85 171,51 ponton zárt, 0,34 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma a héten 99,79 milliárd forint volt az előző heti 100,98 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Hétfőn átlag feletti forgalomban, új történelmi csúcson tudott zárni a hazai részvénypiac, a szintén új csúcsot elérő OTP húzta a kereskedést. Kedden viszont mínuszban zárt a BUX, és jelentősen alulteljesített az európai indexekhez képest. A hazai részvényindexre valószínűleg az hatott negatívan, hogy Donald Trump amerikai elnök ideiglenesen, 90 napra felfüggesztette az összes külföldi segélyezési programot, közte Ukrajna támogatását.
A piac ezt a bejelentést úgy értékelte, hogy vélhetően nem fog olyan gyorsan megoldódni a háború lezárása, mint azt korábban gondolni lehetett. Szerdán a kedvezőre fordult nemzetközi hangulat segítette a BUX-ot, a magyar tőzsdeindex emelkedése megegyezett az európai átlaggal. Csütörtökön viszont komolyabb korrekció bontakozott ki a BÉT-en átlag feletti forgalom mellett,
a vezető részvényeknél profitrealizálás történt, csökkentek az árfolyamok.
Végül a hét utolsó kereskedési napján jobban teljesített a legtöbb vezető európai tőzsdénél a budapesti börze, a jelek szerint a befektetők a magasabb kockázat mellett jobb megtérülést adó magyar piac felé fordultak.
A hét részvénypiaci eseményei kapcsán az Equilor Befektetési Zrt. jelezte: az OTP pénteken engedélyt kapott a Magyar Nemzeti Banktól, ennek értelmében 2025. október 31-ig 60 milliárd forintnak megfelelő összegben jogosult saját részvényt visszavásárolni.
A vezető részvények közül a héten a Magyar Telekom árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben, a papír az előző hetinél 2,49 százalékkal magasabban, 1400 forinton zárt pénteken, 3 milliárd forintot kissé meghaladó heti forgalom mellett.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
Az OTP 0,67 százalékkal erősödve 23 900 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, forgalma a héten meghaladta a 69,9 milliárd forintot. A Mol 0,21 százalékkal gyengült a héten, pénteken a részvény 2880 forinton zárt, heti forgalma 7,2 milliárd forint volt.
A Richter árfolyama 2,80 százalékkal csökkent a héten, a papír 10 400 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma meghaladta a 10,9 milliárd forintot. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 7944,63 ponton zárt pénteken, 462,57 ponttal, 6,18 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.