Szakadatlan lehet a tech papírok hegymenete - a technikai kép ígéretes
A technikai elemzés egyes eszközei szerint az elmúlt évek elképesztő ralija és az ennek eredőjeként a részvények jelentős részénél előállt, borsos árazási szorzók, valamint az emelkedő amerikai kötvényhozamok ellenére sem valószínű, hogy egyhamar megakad a tengerentúli tech részvényeket tömörítő Nasdaq 100 ralija – fejtette ki Rich Ross, az Evercore tanácsadó cég technikai elemzője a Bloombergnek.

További tech ralira számít az elemző
Az amerikai államkötények hozamai Donald Trump megválasztását követően indultak ismét emelkedésnek, mivel a visszatérő elnök gazdaságpolitikájától azt várják a piacok, hogy gerjeszti majd az inflációt, szűkítve a Fed kamatcsökkentési mozgásterét, és magasra polcolva ezzel az állampapírok hozamait.
A szakértő szerint azonban a hozamemelkedés az elmúlt napokban megütött egy olyan ellenállást, ahonnan egy trendszerű hozamcsökkenés következik majd, teret engedve a piacok további futamára. Ross szerint mindennek az eredőjeként
mind az S&P 500, mind a techtúlsúlyos Nasdaq 100 történelmi csúcsokra futhat az első negyedév során.
A szakértő véleménye azért lehet meglepő egyesek számára, mert az amerikai tőzsde, kiváltképp annak technológiai óriásai az elmúlt években a mesterséges intelligencia berobbanása nyomán már 14 ezermilliárd dollárral növelték a Nasdaq 100 piaci kapitalizációját, kifejezetten borsos árazásúvá téve ezzel a befektetők kedvenc papírjait.
A Google P/E-je például (az árfolyam osztva az egy részvényre jutó eredménnyel) már 38, a Metáé 54, az Nvidiáé pedig 74 – az elemzők pedig historikusan a 25 feletti szorzókat már túlzónak tartják, még ha ez a toleranciasáv a tech papírok esetén jó eséllyel feljebb is fog kúszni a jövőben a hatékonysági ugrás nyomán.
A szakértő szerint a tőzsde további menetét, kiváltképp a Nasdaq 100 esetében, a technikai elemzés eszközei kifejezetten valószínűnek jelzik: a kurzus ugyanis immáron 467 kereskedési napja a 200 napos mozgóátlaga felett tartózkodik, ami erős trendet jelent, főleg azzal párosítva, hogy az árfolyam jelenleg 10 százalékkal a 200 napos átlag felett jár, ezt pedig szintén erős indikátornak tartják a technikai mutatók világában.
Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a tech szektor nagyjai a következő hetekben teszik majd közzé negyedéves jelentéseiket, melyek kimenetele lényegi hatással is lehet a részvényárfolyamok alakulására, arról nem is beszélve, hogy a Fed január 29-én dönt majd a világ legnagyobb gazdaságának kamatáról – Powell jövőre vonatkozó kilátásainak pedig rendre alapvető piacformáló hatása szokott lenni, így az óvatosság indokolt lehet.


