Más prominens vállalkozók mellett az Alibaba alapítóját, Jack Mát és a DeepSeek atyját, Liang Venfenget is meghívták Kínában a legfelsőbb vezetőkkel való találkozóra, melyre akár már a jövő héten sor kerülhet – írja a Bloomberg.
Bár a rendezvényről az Államtanács további részleteket nem ismertetett,
várhatóan Hszi Csin-ping kínai elnök is részt vesz rajta, amire az Alibaba részvényei 5,7 százalékkal erősödtek Hongkongban.
Kora délután az amerikai tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben is 5,5 százalékos pluszba, 126 dollárra erősödtek az Alibaba amerikai papírjai.
A kínai vezető napirendjét szigorúan titokban tartják, gyakran az esemény előtti utolsó pillanatig. Egy Hszi és Ma részvételével zajló találkozó azonban meglehetősen erőteljes jelzést küldhet a Kínai Kommunista Párt álláspontjának enyhüléséről a magánszektorbeli technológiai vállalatokkal szemben, amelyeknek oroszlánrészük van az ország gazdasági növekedésében.
Jack Ma, a szókimondó vállalkozó lett az egyik legnagyobb áldozata 2020-ban Hszi magáncégek elleni kemény fellépésének, amikor az üzleti világot sokkolva, néhány nappal a kitűzött határidő előtt hiúsították meg az Alibaba leányvállalata, az Ant Group nagy sikerűnek ígérkező tőzsdei bevezetését.
Az üzletember ezután el is tűnt a nyilvánosság elől, mivel az Ant-IPO dicstelen végével egy többéves kiszorító kampány vette kezdetét, melynek során jócskán megszigorították a magánszektor állami ellenőrzését, lecsaptak a kínai milliárdosokra, és az erőforrásokat a Hszi által meghatározott prioritások – például a nemzetbiztonság és a technológiai önellátás – felé csoportosították át.
A hatóságok közelmúltbeli pálfordulását
Liang, akinek megfizethető DeepSeek nevű csetbotja a mesterséges intelligencia területén folyó ádáz küzdelemben repítette a csúcsra Kínát, a múlt hónapban már részt vett egy zárt ajtók mögött zajló üzleti szimpóziumon, amelynek házigazdája Li Csiang kínai miniszterelnök volt. Jack Ma pedig, aki az elmúlt években fokozatosan tér vissza a nyilvánosságba, nemrég az Alibaba Cloud nagy nyelvi MI-modelljével, a Qwennel aratott sikereket. A Saxo Bank szerint egyébként a Qwen 2.5 Max jobb és olcsóbb is, mint a DeepSeek bármelyik modellje.
A mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségekkel kapcsolatos optimizmus az elmúlt hónapban hatalmas ralihoz vezetett a kínai tőzsdén, ami a Hang Seng China Enterprises Indexet a világ legjobban teljesítő tőzsdei mutatójává tette. A közösségi médiában a kínai hatóságok és a vállalatok, köztük az Alibaba közötti lehetséges találkozóról szóló spekulációk pedig a napokban tovább fokozták a pozitív hangulatot, és a technológiai óriásvállalat részvényei 2022 júliusa óta a legmagasabb szintre emelkedtek.
Még mindig nem világos azonban, hogy a hatóságok konkrétan mit terveznek a magánszektorral. Hszi támogatása szinte bizonyosan újra felpörgetné a ralit, ám sok minden függ a konkrét politikai lépésektől.
A megfigyelők többsége nem számít rá, hogy Peking visszatér a 2020 előtti támogató politikájához, még annak dacára sem, hogy láthatólag próbálják formába hozni a gazdaságot, a Donald Trump által megindított sorsdöntő kereskedelmi háborúra készülve.
Egyetlen üzletember pályafutása sem jellemzi jobban a kínai magánszektor hullámvölgyeit, mint Jack Máé. Az egykori angoltanáré, aki 1999-ben tóparti lakásában hozta létre az Alibabát, amely olyan külföldi riválisokat győzött le, mint az eBay, majd a folyamatos technológiai innováció segítségével Kína legnagyobb vállalatává nőtte ki magát.
Később azonban túlzottan felbátorodott, és 2020-ban frontálisan az állami pénzügyi szektor és a szabályozó hatóságok ellen támadt, amire válaszul
napokon belül leállították az Ant tőzsdei bevezetését, amely pedig a világ legnagyobb IPO-ja lett volna.
Jack Ma visszatérését nagyban segítheti, hogy tavaly az Alibaba operatív vezetői, Joe Tsai és Eddie Wu nagy erőforrásokat vetettek be a mesterséges intelligencia fejlesztésére, ami másrészt közel 290 milliárd dollárra növelte a cég piaci értékét is.
Szintén a kínai mesterséges intelligenciával kapcsolatos hír, hogy a DeepSeek olcsó technológiával elért áttörése következtében a kínai internetes keresőóriás, a Baidu ingyenessé teszi fejlett csetbotszolgáltatásait, hogy a DeepSeek piacrobbantása után ismét nyílttá tegye a versenyt a globális fejlesztők között.
Pénteken a Baidu egy másik bejegyzésben pedig azt közölte, hogy június végén indítja el Ernie Bot nevű csetbotja következő generációját, a 4.5-ös változatot, amelyet – a DeepSeek példáját követve és saját eddigi gyakorlatuktól eltérve – nyílt forráskódúvá tennének.
A hírre a Baidu hongkongi tőzsdén jegyzett részvényei 12 százalékkal lőttek ki, és pénteken már 95 hongkongi dollár (12,20 USD) körül mozogtak.
Alig néhány órával a Baidu bejelentése előtt az amerikai OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman is bejelentette az X-en, hogy a ChatGPT felhasználói korlátlanul és ingyenesen hozzáférhetnek majd a cég legújabb MI-modelljéhez, a GPT-5-höz, bár a fizetős ügyfelek „az intelligencia magasabb szintjét” lesznek jogosultak használni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.