BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Utolsó felvonásához közelíthet a bikapiac, vad spekulációkba kezdett a lakosság

A részvényraliba magas áron belevásárló kisbefektetők tömeges megjelenése általában már az emelkedő csúcspontját jelzi. Ők ugyanis hajlamosabbak rá, hogy a kisebb-nagyobb döccenők esetén megnyomják a pánikgombot, ami egy idő után véget vethet a bikapiacnak.

A részvénypiac legspekulatívabb zugaiba áramló lakossági befektetések már azt jelezhetik, hogy a vége felé közeledik a bikapiac – fejtette ki Andrew Slimmon, a Morgan Stanley Investment Management elemzője a Bloombergnek.

bikapiac
A bikapiacért aggódik a Morgan Stanley / Fotó: AFP

Ami miatt éjszakánként nem jön álom a szememre, az ez az euforikus lakossági őrület, amellyel minden óvatosságról megfeledkezve öntik a részvényekbe a pénzt

– tette hozzá Slimmon.

Az eufória a bikapiac végét jelzi

„Az eufória a bikapiac végét jelenti, és ezúttal túl gyorsan száguldunk át az extrém optimista fázison” – magyarázta Slimmon.

Miközben a legszélesebb merítésű amerikai tőzsdeindex, az S&P 500 mind újabb rekordmagasságok felé tart, a kisbefektetők ügyet sem vetnek a növekvő kockázatokra, mint például 

  • a vámháborús veszély, 
  • a Fed (amerikai jegybank) kamatcsökkentési fékje, 
  • illetve azok a kételyek, amelyek azzal kapcsolatban merültek fel, hogy az agyonhájpolt technológiai óriások vajon valóban pénzre tudják-e váltani a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére fordított gigabefektetéseiket.

A kisbefektetők részvénykitettsége január végén az 1997-ig visszamenőleg rendelkezésre áll adatbázisból kirajzolódó skála 96 százalékán állt a Barclays részvénystratégái szerint.

Emma Wu, a JPMorgan globális kvantitatív és derivatív stratégája szerint pedig a lakossági szegmens befektetői szentimentje új csúcsra futott, 

és már a 2021-es mémrészvénymánia idején tapasztalt eufóriát is túlszárnyalja.

A Fed politikája hűti a piacot

Eközben az – egyelőre túlnyomóan veszteségesen működő – technológiai cégeket követő ARK Innovation ETF árfolyama az elmúlt három hónapban nagyjából 20 százalékkal nőtt, míg a kisbefektetők kedvenc MI-részvénye, a Palantir Technologies közel 50 százalékkal drágult csak idén.

„Úgyhogy ebben a felfokozott hangulatban csak üdvözölni tudom a Fed kommunikációját, amely a kamatcsökkentés ütemének lassításával hűti a túlhevülő piacot” – tette hozzás Slimmon.

Örülök, ha egy kis megnyugvást tapasztalok.

Slimmon korábban hitt a raliban

Aggodalmai ellenére Slimmon nem dobná el a részvényeket, és az elmúlt két évben a piacot pörgető, de az idén eddig csupán 1,2 százalékkal emelkedő megacap technológiai óriásvállalatokon túl is lát befektetési lehetőségeket. Például ilyen az általa kedvelt pénzügyi szektor.
„Nem shortolom a tech részvényeket, inkább az lenne az egészséges, ha más részvényekre is kiterjedne a hossz.”

Slimmon amúgy az elmúlt két évben az S&P 500 ralijára tett, sőt, már 2023-ban emelkedést várt, amikor a legtöbb Wall Street-i elemző még lefordulásra számított.

A Morgan Stanley szakértője most úgy véli, az amerikai részvények két egymást követő évben elért két számjegyű százalékos erősödés után idén sűrű kilengenek majd, mivel azok a vevők, akik már magas árfolyamokon léptek be a bikapiacra, nagyobb valószínűséggel nyomják meg a pánikgombot.

„Ezért van az, hogy a harmadik évben általában nagyobb volatilitást tapasztalunk, és ezért alacsonyabb ilyenkor a hozam – hangsúlyozza. – De úgy gondolom, hogy a nagyobb sokkok valószínűsége csökken, ha nem tombol akkora vásárlási láz ezekben a kvantum-MI stb. részvényekben.”

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.