Ahogy lassan, de biztosan a vámháború fejleményeiről a várakozásokat eddig felülteljesítő – ám még néhány nagyágyú beszámolójával adós – amerikai jelentési szezonra fókuszálnak át a befektetők, némi nyugalom kezd érzékelhetővé válni a globális tőkepiacokon. A Magyar Telekom viszont elhasalt a tőzsdei kereskedés zárószakaszában.
Mind a három meghatározó amerikai tőzsdeindex a pozitív tartományban kezdte a keddi kereskedést, de pluszban állt a pesti börze kicsengetésekor a frankfurti és a londoni tőzsde legfontosabb tőzsdemutatója is.
A BUX mindehhez képest kedden alulteljesített, bár délelőtt még rekordmagasságban is járt, ám végül zárásra 0,1 százalékkal, 92 882 pontra csökkent.
Az azonnali részvényforgalom nem lépte át a 10 milliárd forintos határértéket, jóllehet nem sokkal, 14 millió forinttal maradt alatta.
A vezető részvények közül csúnyán megcsúszott a kereskedés zárószakaszában a Magyar Telekom, amely 1,4 százalékos mínuszban, 1692 forinton hagyta el a parkettet.
Gyengén szerepelt éves rendes közgyűlése napján a Richter is, 1 százalékkal, 10 870 forintig gyengülve.
Az OTP viszont fél százalékkal 26 530 forintra, míg a Mol 0,1 százalékkal, 3020 forintra drágult.
Szerdán az amerikai tőzsdezárást követően érkezik a Microsoft és a Meta, csütörtökön pedig az Apple és az Amazon első negyedéves gyorsjelentése.
Kedden pozitív meglepetést okozott a Deutsche Bank és a Coca-Cola beszámolója, míg az Adidas cégvezetésének aggodalmai a német sportszergyártó részvényeinek gyengüléséhez vezettek.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A forint kissé erősödött az euróval szemben. Délután 5 után az euró 404,21 forinton állt a bankközi devizapiacon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.