Feldobta a piacot a Coca-Cola
A Coca-Cola korrigált bevételei az első negyedévben 11,22 milliárd dollárt tettek ki az elemzői konszenzus által várt 11,14 milliárd dollárral szemben – közölte az üdítőgyártó óriás kedden.

A nettó nyereség elérte a 3,33 milliárd dollárt, azaz a részvényenkénti 77 centet (EPS), miután az előző év azonos időszakában még csupán 3,18 milliárd dolláros adózott profitról és 74 centes EPS-ről számolt be a Coca-Cola.
Az átszervezési költségek, tranzakciós nyereség és egyéb tételek nélkül a vállalat részvényenként 73 centet keresett, szemben a bázisidőszakban ezen a soron termelt 71 centtel.
A Coca-Cola megerősítette 2025-ös előrejelzését is, vagyis továbbra is 5-6 százalékos szerves növekedésre számít.
Az egy részvényre jutó korrigált eredmény a korábbi terveknek megfelelően 2-3 százalékkal emelkedik, az egyszeri hatásokkal együtt azonban most már a korábbinál erősebb növekedést terveznek, 7-9 százalékos plusszal.
A gyártó azt is közölte, hogy az amerikai kormány által kivetett új vámok hatása kezelhető lesz.
A részvény árfolyama az amerikai tőzsdenyitás előtti elektronikus 1,25 százalékkal, 72,69 dollárra nőtt. Év eleje óta több mint 16 százalékkal emelkedett az árfolyam.