Unciánként 37,2 dollár fölé emelkedett az ezüst ára szerdán Londonban, 2012 óta a legmagasabb szintre kapaszkodva, miután kedden 2 százalékkal 37 dollárra ugrott a kurzus. A folyamatos erősödést a növekvő ipari kereslet, a tartós kínálati hiány és a geopolitikai feszültségek hajtják. Az ezüstöt ugyanis az aranyhoz hasonlóan a befektetők menedéknek tartják a nehéz időkben.
Az arannyal szemben az ezüstnek fontos szerepe van ugyanis az ipar számos szegmensében is, ezért ma már a globális kereslet több mint felét az ipar szükséglete generálja. Elég csak
Kínálati oldalon ráadásul az ezüstpiac az ötödik egymást követő évben küszködik ellátási szűk keresztmetszettel. Bár az elemzők várakozásai szerint a hiány idén már csökkenőben van, az elhúzódó kínálati korlátok továbbra is magasan tartják az árakat.
A geopolitikai feszültségek szintén növelik az ezüst vonzerejét, amit a legfrissebb közel-keleti fejlemények – például az Egyesült Államok közvetlen háborúba lépésének a lehetősége – is fokoznak. Eközben a befektetők árgus szemmel figyelik az amerikai jegybank szerda este esedékes kamatdöntését is.
Piaci megfigyelők szerint az ezüst jegyzése zsinórban már napok óta elszakadt az arany árától. A tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy az elmúlt fél évszázadban az ezüst és az arany ára a kereskedési napok 78,9 százalékán ugyanabba az irányba mozgott.
A UBS elemzői mindazonáltal kiemelik, hogy bár az ezüst újabban jobb teljesítményt nyújt, mint az arany, nehéz megállapítani, hogy mennyire lesz tartós a folyamat, vagyis hogy az ezüst valóban felzárkózik-e a korábbi arany-ezüst árhányadosnak megfelelő szintre.
Jelenleg az arany-ezüst árhányados 91-re esett, ami valamivel a múlt kedden elért 90,5-es tízhetes mélypont felett, de jóval a 100 feletti szint alatt van, amely áprilisban, Trump elnök kereskedelmi háborújának bejelentésekor alakult ki. Elméletileg, amikor az arany-ezüst árfolyamarány túl magas, a piac elkezdi felfelé nyomni az ezüst árát, hogy szűkítse a két fém közötti árkülönbséget.
Ha pedig ez most is így lesz, hosszabb távon az arany áralakulása döntő lesz az ezüstpiacon is. Ezért az ezüst szempontjából is releváns, hogy kedden – amikor a közel-keleti feszültség a tetőfokára hágott – az arany ára lefelé vette az irányt, unciánként 3400 dollárról 3390 dollár körüli szintre visszaesve.
Pedig a Hormuzi-szoros esetleges lezárásának a hírére a Brent nyersolaj jegyzése hordónként 78 dollár fölé szökött, elérve a legmagasabb szintet január vége óta, és több mint 30 százalékot verve a tavaszi négyéves mélypontra.
Az arany ára tehát egyértelműen ellentétes irányba mozdult, mint a többi menedékeszközé. Ennek dacára a UBS úgy véli, hogy csak átmeneti pihenőről van szó, rövidesen folytatódik az aranyrali.
Az arany jó úton halad afelé, hogy újra megcélozza áprilisban elért 3500 dolláros történelmi csúcsát, mert a közvetlen izraeli–iráni háború kirobbanása és a nukleáris harmadik világháború kockázata katalizátorként erősíti a lendületét
– véli Nicky Shiels, az MKS Pamp svájci aranyfinomító cég stratégája is.
Optimista az aranyra a JPMorgan is, hiszen 2026-ra már 4000 dollárra várja unciáját, és a jegybankok is folyamatosan vásárolják.
Az ipari szempontból is hasznos ezüst árával erős korrelációt mutatott amúgy a nemesfémnek nem minősülő réz és az alumínium jegyzése is az elmúlt két kereskedési napon – tette hozzá az elemző.
Visszakanyarodva az ezüsthöz, az elemzők is egyre melegebben ajánlják a hidegen csillogó nemesfém vásárlását a nemzetközi feszültségek miatt.
Agresszív felhalmozást ajánlottunk az ezüstben. Tekintettel a bizonytalan globális kilátásokra – az iráni–izraeli háborútól az amerikai–kínai kereskedelmi feszültségekig –, az ezüst a következő hetekben újra elérheti a korábbi csúcsokat
– jegyezte meg Sandip Raichura, az indiai PL Capital Group vezérigazgatója.
Az ajánlás pedig nem maradt falra hányt borsó, Indiában történelmi csúcsra emelkedett az ezüst jegyzése.
Az elemzők mindemellett kiemelik a gyengülő amerikai dollár szerepét is az ezüst vonzerejének növekedésében.
Eközben pedig a kereskedési volumenek is átlagon felülire nőttek az intézményi és a lakossági befektetők növekvő érdeklődése közepette, ami valószínűleg az ezüstöt emelkedő pályán tartja a közeljövőben.
Végül, de nem utolsósorban a neves befektetési guru, Robert Kiyosaki is letette a garast az ezüst mellett még áprilisban, amikor kijelentette, hogy az ezüst ára még az idén a duplájára, azaz legalább 70 dollárra nő unciánként.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.