BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Bődületes szakadás jöhet az olaj piacán, ha ez megtörténik - megkongatta a vészharangot a szakértő

A túlkínálat már jelenleg is magas az olaj piacán, az orosz szankciók megszűnése pedig hatalmas további injekciót hozna. Szitás Lóránt, az XTB szakértője az olajon túl az arany kilátásairól, a részvénypiaci buborék létéről, valamint a beragadó európai gazdaság reményeiről is kifejtette véleményét.

Amerikában továbbra sem biztos, hogy el lehet érni a soft landing forgatókönyvét, a rekordhosszú kormányzati leállás ugyanis ellehetetlenítette az ezt alátámasztó vagy cáfoló adatok érkeztét. A monetáris politika a két idei kamatvágás ellenére is még mindig restriktívnek tekinthető, hiszen az infláció továbbra is a célsáv felett jár, az ugyanakkor látszik, hogy a Fed már aggódik a kilátásokat tekintve, hiszen Jerome Powell a munkaerőpiac kapcsán már nemegyszer fogalmazott meg aggodalmakat – emelte ki Szitás Lóránt, az XTB szakértője a brókercég sajtóreggelijén. 

Old oil barrels, olaj,
Brutális mértékű kockázatokat is látni az olaj piacán / Fotó: Science Photo Library via AFP

A vámháború és a monetáris politika is nyomja az amerikai gazdaságot

A szakértő kiemelte, az amerikai vámháború továbbra is lehetséges, hogy növelni fogja az inflációs nyomást, ám a hatását a vállalkozások vámok bevezetése előtti felhalmozása nyomán még nem hárították át a fogyasztókra, a pénzromlást tekintve így messze nem lehet nyugodtan aludni a piacon. 

A monetáris politika kilátásait az is jelentős mértékben beárnyékolja, hogy Donald Trump erőteljesen követeli a lendületes kamatcsökkentési ciklus elindítását, így a politika és a monetáris politika egymástól nehezen elválaszthatóvá vált. Ezért elképzelhető, hogy nem is a kamatcsökkentések tényére fog figyelni a piac, hanem arra, miként kommunikálja Powell ezen feszültségek dinamikájának alakulását, valamint arra, ki követi majd a májusban leköszönő jegybankárt a Fed élén. 

A munkanélküliség egyébként a jelenlegi trendek alapján egy nagyobb kitörés előtt állhat, ami a történelmi példák alapján jelentős, nagymértékű kamatcsökkentéseket előlegez meg a Fed részéről  

– tette hozzá Szitás Lóránt. 

Az európai gazdaság lemaradása akár behozhatatlan is lehet

Az európai gazdaság kilátásait tekintve a szakértő kiemelte, a térség innováció terén jelentős lemaradásban van, a technológiai hátrány szinte már behozhatatlannak tűnik, főleg, hogy 

  • a szabályozások 
  • és a kereskedelmi korlátozások 

minden fronton az innováció ellen dolgoznak. Fontos, hogy a szabályozások magukban nem rosszak, sőt, szükségesek, de az évi, ezres nagyságrendben bevezetett szabályozáscunami már komolyan nyomja a térséget, és rossz esetben akár deglobalizációhoz is vezethet a régió számára. 

A belső kereslet stagnál, a fogyasztói hangulat nagyon visszafogott, ez lehet az orosz–ukrán háború következménye, mely minden soron bizonytalanságot szül. A növekedés tekintetében a cégek még mindig főleg a bankhitelekre támaszkodnak, ami a nullaközeli kamatok korának lezárultával hatalmas gátat szab a vállalatok fejlesztéseinek és innovációjának. 

A Green Deal és a hadiipari fejlesztési csomagok ugyanakkor hozhatnak növekedési löketet a térség számára, de inflációs nyomást is magukban hordoznak. Az unió egymilliárd eurós mesterségesintelligencia- (MI) fejlesztési csomagja ugyan előrelépés a régióban, de kérdés, hogy nem érkezett-e túl későn, és egyelőre nem látszik, mire lehet elég az Amerikával szembeni lemaradás ledolgozását tekintve. 

A devizapiacot a dollár szakadása dominálta az idén

A devizapiaci fejlemények kapcsán kiemelte, az euró és a svájci frank az idén köröket vert a dollárra, ez a dinamika azonban csak a zöldhasú gyengélkedésének tudható be, nem az ellentétes devizák keresletnövekedésének. (A forint ezeket a devizákat is bőven lenyomta, elsősorban magas kamatkörnyezetének köszönhetően – a szerk.) Az euró erejét több tényező is serkentheti, a gyengülő amerikai munkaerőpiac, az ukrajnai béke, a GDP-növekedés esetleges megindulása vagy éppen az infláció stabilizációja is a közös deviza szekerét tolhatja – emelte ki a szakértő. 

A szakértő az arany ralijáról kiemelte, a geopolitikai feszültségek, a magas infláció, a magas államadósságok, a gyenge dollár és a jegybankok kitartó keresleti nyomása is meghúzódik a hátterében, ám ha ezen tényezők valamelyikében lényegi változás állna be, hirtelen korrekcióba fordulhatna az árfolyam, főleg a jelenlegi szintek mellett.

Brutális mértékű kockázatokat is látni az olaj piacán

Az olaj piacán a szakértő szerint a túlkínálat hatásai állnak szemben az orosz korlátozásokkal, az EIA szerint napi 2 millió hordós a túlkínálat jelenleg a piacon, amit az orosz szankciók esetleges megszűnése csak növelhetne, így bőven benne lehet a pakliban egy brutális olajárcsökkenés is, 

a szakadás alja a WTI tekintetében akár 50 dolláron is lehet.

A részvénypiaci kilátások kapcsán elmondta, az indexek történelmi csúcson vannak, így a kérdés nem csak az, buborék-e az MI, hanem az is, hogy egyáltalán fenntartható-e az a növekedés, amelyet az elmúlt években láttunk, és a piac jelenleg már a jövőre is áraz. Az összes nagy tech cég saját szuperintelligenciát akar fejleszteni, így a verseny szédületesnek tekinthető ezen a téren, ez pedig a beruházások koncentrációjában és mértékében is lecsapódik, így a befektetői elvárások természetesen nagyon magasak. Az értékeltségek ugyanakkor jelenleg még nincsenek olyan magasan, mint voltak a dotcombuborék kipukkadása során – emelte ki a szakértő. 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.