Öveket becsatolni, ma átrendezik az indexkosarakat – fokozott forgalom várható a pesti parketten
Ma éjféltől változik a BUX index összetétele. A Zwack visszatér az első számú hazai részvényindexbe, a Delta Technologies viszont távozni kényszerül a tőzsdeüzemeltető döntése értelmében. Fokozott forgalom várható a mai zárószakaszban a pesti parketten. Különösen, hogy a Zwack és a Delta piaca az elmúlt két hétben szembement a döntéssel. A távozót vették, az érkezőt adták.

Fókuszban a BUX-kosár
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexbizottságának döntése értelmében
októbertől bekerülnek a BUX-kosárba a Zwack részvényei.
A blue chip indexben az Unicum gyomorkeserű és más égetett szeszes italok gyártója a Delta Technologies papírjait váltja, melynek második alkalommal nem sikerült tejesítenie az indextagság kritériumait.
A CIG Pannónia a szeptemberi felülvizsgálat során szintén nem tudott maradéktalanul megfelelni a feltételeknek, ám mivel ez első alkalommal fordult elő, maradhat a pesti tőzsde első számú részvénykosarában.
A BUX indexbe egyelőre
nem térhet vissza a PannErgy, hiába teljesítette a feltételeket,
mert épp az eggyel korábbi felülvizsgálat következtében kellett távoznia a kosárból, így a türelmi időszakra vonatkozó rendelkezés alapján októberben még nem csatlakozhat a hazai tőzsde elitköréhez.
Az október 1-jén életbe lépő változások nyomán a BUX 16 részvényt tartalmaz majd, tagjai a
- 4IG,
- Alteo,
- ANY Biztonsági Nyomda,
- Appeninn,
- AutoWallis,
- CIG Pannónia,
- Graphisoft Park SE,
- Gránit Bank,
- Magyar Telekom,
- Masterplast,
- Mol,
- Opus,
- aOTP Bank,
- Richter Gedeon,
- Waberer’s
- és a Zwack lesznek.
A benchmarkot követő alapok jellemzően a mai zárószakaszban súlyozzák át a portfóliót, ami forgalomnövekedést hozhat
- mondta Czibere Ákos, az Equilor elemzője, hozzátéve: miután a közlemény már szeptember közepén megjelent, korábban is lehettek részvénymozgások.
BUMIX-kosárba kerül a BÉT
A kis- és közepes tőzsdei méretű cégek indexe, a BUMIX egy új taggal, a tőzsdeüzemeltető társaság Budapesti Értéktőzsde részvényeivel bővül.
A BIF és az MBH Jelzálogbank első alkalommal nem teljesítette az indextagság kritériumait ezért továbbra is maradhatnak a BUMIX-kosárban.
Nem minden a benchmark
Múlt héten láthattuk:
a Delta annak ellenére is nagy forgalommal felívelt, hogy ma éjjel kiesik a BUX-kosárból.
A részvény csak a ma délelőtti közel 5 százalékos esést követően tért vissza a szeptember közepi árfolyamszintre.
Míg a BUX-kosárba belépő Zwack az index hír másnapján 1200 forintot esett: 32 ezerről 30800 forintra, s azóta sem vergődött 31 ezer forint fölé az árfolyam.


