BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kilőtt az OTP, tovább erősödik a forint az amerikai hírekre

Jelentős emelkedéssel reagált a pesti tőzsde a Fed tegnap esti kamatvágására és az amerikai jegybank üzeneteire. Az OTP árfolyama kilőtt, a forint is jó formában van a dollárral és az euróval szemben.

Jó hangulatban indult a kereskedés csütörtökön a pesti tőzsdén. a BUX 0,7 százalékkal, 100 041 pontra ugrott a nyitást követően. A befektetők itthon is a Fed tegnap esti 25 bázispontos kamatvágására és az amerikai jegybanktól elhangzott üzenetekre reagálnak elsősorban. Szerda esti döntésével a Fed hozta a kötelezőt, azonban nem kötelezte el magát egyértelműen a további monetáris lazítás mellett, így iránytű nélkül maradt a részvénypiac.

OTP
Erősen kezdett a pesti tőzsde, az OTP ralizik, a forint is jó formában / Fotó: Varga Jozsef Zoltan / shutterstock

A hazai blue chipek közül az OTP 1,2 százalékkal, 28 950 forintra drágult, a Mol 0,6 százalékos pluszban, 2826 forinton rajtolt, a Richter papírjai 0,3 százalékkal, 9900 forintra erősödtek. A Magyar Telekom kurzusa nem mozdult el az 1868 forintos szerdai záróárról a reggeli nyitás első perceiben.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

A forintnak is újabb lendületet adott a tengerentúli kamatvágás. Az euró jegyzése 0,1 százalékkal került lejjebb kilenc óráig, 389,6 forintra.

A dolláron 0,05 százalékot hozott a hazai fizetőeszköz, a keresztárfolyam ezzel 330 forintnál jár.

OTP részvény
Árfolyam: 41 180 HUF -470 / -1,14 %
Forgalom: 2 173 744 030 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

A régiós devizákhoz képest is jó formában van csütörtök reggel a forint. A cseh korona 0,2 százalékkal kerül kevesebbe, a lengyel zlotyt pedig 0,1 százalékkal váltják alacsonyabb árfolyamon.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.