Vérfürdő a piacokon, végül az OTP-t is lerántották
Európában negatív hangulatban indult a pénteki kereskedés, miután előző nap a Wall Street is mínuszban zárt. A technológiai és kommunikációs szektorban újabb eladási hullámot láthattunk. Az OTP egész jól állta a sarat.

Tovább rontotta a hangulatot a tengerentúlon, hogy a Fed decemberi kamatcsökkentésének valószínűsége 50 százalék alá csökkent, miután több döntéshozó is a kamattartás mellett érvelt az elmúlt napokban. Emellett a legfrissebb amerikai gazdasági adatokat sem tudták közzétenni, annak ellenére, hogy véget ért a kormányzati leállás. Ezúttal a termelői árakról és a kiskereskedelmi forgalomról lett volna szó.
Bár pénteken az amerikai indexek gyorsan magukra találtak, a pesti börze kicsengetése idején a Nasdaq 100 és az S&P 500 már pluszban járt, a vén kontinens részvényindexei viszont továbbra is jelentős mínuszban maradtak.
A félelemindex (VIX) magyar idő szerint késő délutánig ugyan több mint 9 százalékkal, 23 közelébe emelkedett, ám a magyar tőzsde zárása környékén 21 pont alá esett vissza.
A BUX ehhez képest a nap folyamán végig felülteljesítő volt, az OTP gyengülése 1 százalék alatt maradt. A BUX 107 297 ponton zárt, azaz 0,9 százalékkal került lejjebb a csütörtöki záróértékéhez mérten. Az azonnali részvényforgalom a BÉT-en meghaladta a 15,3 milliárd forintot.
Az OTP zárás előtt néhány perccel teljesen ledolgozta napi árfolyamveszteségét, az árfolyam 32 440 forintig erősödött vissza, ám a zárószakaszban lerántották a kurzust, és 32 170 forinton, vagyis 0,8 százalékos csökkenéssel búcsúzott a parkettől a papír.
A többi blue chip közül a Mol csupán félszázalékkal, 3046 forintra gyengült.
A Richter árfolyama 1,1 százalékkal, 9725 forintra, míg a Magyar Telekomé 1,3 százalékkal, 1740 forintra süllyedt.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
Nagyot libikókázott a hazai deviza is. Az euró napközben egészen 386,2 forintig szállt el, de a forint a tőzsdezárásra teljesen ledolgozta napközbeni veszteségét, és 384,2 forintra esett vissza az euró kurzusa.


