Venezuelai krízis: rövid távon nem írja át az olajpiaci erőviszonyokat az amerikai beavatkozás

Annak ellenére, hogy már decemberben sejteni lehetett, hogy valami készül Venezuelában, biztosra venni nem lehetett az amerikai adminisztráció terveit. Meglepetésként érte a világot nemcsak a beavatkozás ténye, hanem annak elsöprő sikere is. A hivatalos indoklásban bűnüldözési és nemzetbiztonsági okokra hivatkoztak, a háttérben azonban évtizedes konfliktusok, gazdasági és geopolitikai érdekek is meghúzódnak.

A gazdasági motiváció központjában a venezuelai olajkincs áll. 

Eközben az OPEC – amelynek Venezuela is tagja – birtokolja a globális készletek 79 százalékát, az USA súlya 3 százalékos.

Venezuelai krízis: ez az Egyesült Államok motivációja

Az Egyesült Államok számára a venezuelai olaj megszerzése stratégiai szükségszerűség. Napjainkban az USA a világ legnagyobb kitermelője a maga napi 14 millió hordós kapacitásaival, ugyanakkor az OPEC+ országainak piaci ereje jelentősen meghaladja ezt, a csoport tagjai együttesen a globális termelés 60 százalékát adják. Az amerikai adminisztráció egyik célja tehát az lehet a venezuelai készletek megszerzésével, hogy nagyobb befolyást szerezzen az olajpiaci folyamatokra. 

A másik gazdasági ok, hogy az amerikai palaolaj-termelés a kifáradás jeleit mutatja. Az Amerikai Energiaügyi Hivatal előrejelzése szerint a termelés 2027–2028 körül tetőzhet valamivel 14 millió hordó felett. Ez jelentősen elmarad attól a republikánus kampányígérettől, hogy 2-2,5 millió hordóval növelik a napi kitermelést. Továbbá ez a predikció is csak abban az esetben reális, ha az árfolyam 80 dollár per hordó szint körül stabilizálódna, miközben jelenleg 60 dollár per hordó alatt van az árfolyam.

Tehát az Egyesült Államok vélhetően nem fogja elérni a kitűzött termelési mennyiséget csupán saját forrásból. Így jön képbe Venezuela, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az Orinoco-övezetben felszínre hozott extranehéz kőolajtípus tökéletesen illeszkedik az amerikai finomítók igényeihez, a legnagyobb nehéz kőolajat feldolgozó finomítók az olyan amerikai cégekhez tartoznak, mint például 

• a Chevron, 
• a Valero Energy 
• vagy a Marathon Petroleum. 

Márpedig az új helyzet hatására az amerikai vállalatok hosszú idő után, a 2007-es kiebrudalásukat követően ismét megjelenhetnek az országban (kivétel a Chevron, amely az állami kontrollátvételt követően is maradt).

Három évig is eltarthat, mire a venezuelai olajkitermelés megduplázódik

Mindez túl szép, hogy igaz legyen, és ahogy általában lenni szokott, most is szembe kell néznünk a valósággal, azzal, hogy mennyire reális a kitűzött célok elérése. A válasz pedig, hogy rövid távon, két-három éven belül biztosan nem. A venezuelai olajipar óriási válságban van, az évtizedes félremenedzselés, alulfinanszírozás és a nemzetközi szankciók hatására mára csupán árnyéka önmagának az egykor szebb napokat megélt iparág. A jelenlegi kitermelési kapacitások napi egymillió hordó körül alakulnak. Ezzel szemben a számítások azt mutatják, ahhoz, hogy kielégítsék az USA igényeit, a termelést mintegy napi 4 millió hordóra kellene pörgetni, olyan magasra, amelyet még a legfényesebb időszakában sem tudott produkálni az ország. 

Ráadásul nemcsak a kitermelési kapacitásokkal van probléma, hanem az infrastruktúrával is, a kikötők maximum 1,7 millió hordós napi forgalmat képesek lebonyolítani. Az elemzői konszenzus szerint a kitermelés megduplázásához csaknem három évre lesz szükség. A fejlesztések pedig rendkívül tőkeigényesek, a kapacitások csupán 300 ezer hordóval való emelése nagyjából egymilliárd dollárba kerülne.

A múlt sem azt igazolja, hogy egy ellenőrzött országban nagy sikerek érhetők el. Az iraki háborút követően például csaknem tíz évre volt szükség ahhoz, hogy a közel-keleti ország termelése visszaálljon a háború előtti szintre. Ráadásul az akkor tervezett mennyiségeket 220 milliárd dollárnyi befektetés után azóta sem érték el. De hasonló volt a helyzet Líbiában is, ahol másfél évtized sem volt elég ahhoz, hogy teljes mértékben regenerálódjon a kitermelés.

Összességében tehát elmondható, hogy rövid távon biztosan nem fogja jelentősen megváltoztatni a jelenlegi olajpiaci erőviszonyokat a venezuelai krízis. A kapacitások felpörgetéséhez jelentős beruházásokra, legalább két-három évre és dollármilliárdokra lesz szükség. Márpedig egyáltalán nem biztos, hogy a jelenleg 60 dollár alatti hordókénti árfolyam mellett megérné a nehezen és költségesen kitermelhető venezuelai olaj felszínre hozása. Persze még korai bármit is mondani, ha a lehetőség és a profit szagát megérzik az olajcégek, és a helyzet is kedvező irányba rendeződik, akkor nagy a valószínűsége, hogy elindul egy beruházási hullám, amelynek legnagyobb nyertesei természetesen az amerikai olajcégek lehetnek.

Ez a rövid összefoglaló az MBH Befektetési Bank részvényelemző csapata által összeállított elemzés legfontosabb állításait tartalmazza. Az eredeti, részletesebb elemzés az MBH Befektetési Bank honlapján érhető el.

Szerzők:

Debreczeni Csaba vezető részvénypiaci elemző, MBH Befektetési Bank

Dina Dániel junior részvénypiaci elemző, MBH Befektetési Bank

Weiszmann Péter junior részvényelemző, MBH Befektetési Bank