Kilőttek a Meta Platforms részvényei a húszszázalékos leépítés hírére
A Meta Platforms részvényei 3 százalékkal emelkedtek hétfőn az amerikai tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben, miután a Reuters arról számolt be, hogy a közösségimédia-óriás a mesterséges intelligenciára fordított jelentős kiadásai ellensúlyozására munkaerőállománya 20 százaléka – vagy akár még ennél is több alkalmazott – elbocsátására készül.

Régen volt ilyen létszámcsökkentés a Meta Platformsnál
Ha a Meta megelégszik a 20 százalékos számmal, a leépítések már akkor is a legnagyobbak lesznek a 2022. végi és 2023. eleji, a „hatékonyság évének” nevezett átszervezés óta, amikor 21 000 munkahely szűnt meg.
Miután korábban lemaradt a mesterséges intelligencia felhasználása iránti versenyben, a Meta az elmúlt években jelentős összegeket költött a felzárkózásra.
A vállalat idén 135 milliárd dollárt fordítana AI-célú tőkekiadásra, ami nagyjából a tavalyi kétszerese lenne.
A kiadások főként a mesterségesintelligencia-modellek betanítására és a futtatáshoz szükséges felhőkapacitás biztosítására mennének, ebből egyébként egy hétfőn kötött megállapodás értelmében 27 milliárd dollárt költhet a Nebius szolgáltatásaira.
Bár a költések elősegítették a Meta hirdetési eszközeinek fejlesztését és fellendítették a hirdetések értékesítését, a cég még nem vezetett be olyan AI-modellt, amely kihívást jelenthetne az iparágvezető
- OpenAI,
- Anthropic,
- vagy akár a Google számára.
A Meta amúgy jelenleg egy új modellen, az Avocadón dolgozik, de ennek a modellnek a teljesítménye is elmaradt eddig a várakozásoktól.
Egy 20 százalékos létszámcsökkentés körülbelül hatmilliárd dolláros költségmegtakarítást, vagyis a korrigált alaptevékenység eredményének 5 százalékos növekedését jelenthetné
– mondta Barton Crockett, a Rosenblatt Securities elemzője.
A leépítéseknek azonban nem kell 20 százaléknál megállniuk. A jövőben folytathatóak lesznek az elbocsátások, ha a mesterséges intelligencia valóban kedvező hatással van a termelékenységre
– tette hozzá.
A Meta, amelynek december végén összesen 79 000 alkalmazottja volt, pénteken a Reuters megkeresésére azt válaszolta, hogy a létszámcsökkentésről szóló hír
egy spekulatív jellegű jelentés elméleti megközelítésekről.
A részvények mindenesetre 631,5 dollárra drágultak. Idén eddig 7 százalékkal gyengültek, miután 2025-ben közel 13 százalékkal erősödtek.
Az AI a bűnbak?
Globálisan is emelkedik a mesterséges intelligenciához kapcsolódó elbocsátások száma.
A vállalatok november óta több mint 61 000 mesterséges intelligenciához köthető munkahely megszüntetését jelentették be, köztük is élenjáró volt az Amazon és az ausztrál Wisetech.
Arról pedig, hogy a mesterséges intelligencia mennyire képes az emberi munkaerőt helyettesíteni, azóta erősödött fel a vita, hogy Jack Dorsey, a Block vezérigazgatója a múlt hónapban bejelentette: az alkalmazottak közel felét elbocsátják, mivel az AI megváltoztatta, hogy „mit jelent egy vállalat felépítése és működtetése”.
Néhány elemző megjegyezte, hogy az elbocsátási hullám előtt sok vállalatnál túlfoglalkoztatás volt.
Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója pedig februárban azt mondta, hogy egyes vállalatok a mesterséges intelligenciára fogják a leépítéseket, amelyeket egyébként is végrehajtottak volna.
A mesterséges intelligencia a bűnbak azokért a létszámleépítésekért, amelyek egyébként is megtörténtek volna? Talán. De úgy gondoljuk, hogy a piac gyorsan átlát majd azokon a vállalatokon, melyek álcázásként használják az AI-t.
– írta Mark Shmulik, a Bernstein elemzője jegyzetében.
Hozzátette, hogy
a Meta valószínűleg a legjobb helyzetben van ahhoz, hogy egy mesterséges intelligenciával támogatott szervezetté alakuljon
– rámutatva a világjárvány utáni szerkezetátalakítás sikerére.


