BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magyar részvények örülnek JD Vance érkezésének, a forint még szkeptikus – az amerikai látogatás mellett Iránra figyelnek a befektetők

Optimista hangulatban tértek vissza a befektetők húsvét után a pesti tőzsdére, az OTP kilőtt a rajtot követően. A forint gyengült az euróval és a dollárral szemben, az olaj tovább drágul. Az iráni helyzet mellett az amerikai–magyar csúcstalálkozó áll ma a piaci fókuszban.

Az iráni háborúval kapcsolatos fejleményekre figyelnek kedden a piacok, a nap végén ugyanis lejár az Egyesült Államok által Iránnak adott határidő a tűzszüneti javaslat elfogadására. A közel-keleti feszültségek éleződése ellenére az ázsiai tőzsdék vegyesen zárták a kereskedést. Az európai tőzsdék felfelé vették az irányt, a forint a hajnali gyengülést követően próbál magára találni a devizapiacon.

forint, tőzsde, euró,
Felfelé vette az irányt a pesti tőzsde, a forint még gyengélkedik / Fotó: Vémi Zoltán

A pesti tőzsdén optimista a hangulat, a börze vezető indexe, a BUX 0,7 százalékos pluszban, 124 762 ponton indított. 

A vezető hazai nagypapírok közül 

  • az OTP árfolyama 0,8 százalékkal 37 110 forintra ugrott,
  • a Mol részvényei 0,9 százalékkal 3980 forintra drágultak,
  • a Richter kurzusa fél százalékkal 12 210 forintra emelkedett,
  • a Magyar Telekom papírjai 0,6 százalékkal kerültek feljebb, 2156 forintra.

Az Equilor kommentárja szerint Trump elnök az általa adott, vészesen közelgő határidővel saját magát is sarokba szorította, hiszen ha Irán nem fogadja el az amerikai követeléseket, fokozni kell az amerikai támadásokat, ami a konfliktus további eszkalációjához vezetne. A befektetői aggodalmakat jól mutatja az olajárak alakulása, a WTI árfolyama ma reggel átlépte a 116 dolláros szintet, míg a Brent 111,5 dollár közelében mozog. Az előbbi 2 százalékkal, az utóbbi 1 százalék felett drágult.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

A forint kisebb gyengüléssel tért vissza a húsvéti szünetről a hétfői, illikvid kereskedést követően. Az eurót hajnalban 382,6 forinton is jegyezték, a tőzsdenyitásra azonban sikerült letörni a 382-es szintet, kilenc órakor viszont 382,1 forinton állt a kurzus, ami 0,1 drágulást jelent a közös európai pénznél.

EUR / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

A dollárhoz képest is hasonló mozgásokat mutat a hazai valuta, a keresztárfolyam a hajnali 331,9-es szintről 330,7 forintig jött vissza, kilenc órakor 331 forinton állt a váltási árfolyam, ami 0,15 százalékos forintgyengülést jelez.

USD / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

A régiós devizákhoz képest is kisebb elmozdulást mutat a hazai pénz. A cseh koronával szemben 0,1 százalékot, a cseh zlotyhoz képest 0,15 százalékot rontott a forint.

Az amerikai–iráni konfliktus mellett itthon a választási kampány finise miatt a vasárnapi országgyűlési választással kapcsolatos befektetői várakozások is mozgathatják a hazai eszközöket, így a forint és a pesti részvénypiac számára is fokozottan izgalmas lehet a következő néhány nap. 

Ma JD Vance amerikai alelnök és delegációja tárgyal Budapesten, és a politikai üzenetek mellett akár gazdasági megállapodásokról is bejelentés születhet. A magyar kormányfővel folytatott megbeszélésen a sokat emlegetett pénzügyi védőpajzs részleteiről is kiderülhetnek további információk. Szerdán a KSH a márciusi inflációs adatokat közli, aminek szintén lehet forint- és piacmozgató hatása.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.