Bár a középkorúak átlagosan hét hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek, harmaduk csupán egy hónapig tudná fenntartani magát, ha nem lenne bevétele – közölte a K&H saját kutatásának eredményeit.
Ami jó hír, hogy a középkorúak átlagosan hét hónapig tudnák finanszírozni a saját életüket, ha egy fillér bevételük sem lenne, a részletek alapján azonban sokkal árnyaltabb a kép. A pénzintézet arra jutott, hogy a számok mögött igen jelentősek az eltérések. Az nem változott, hogy a válaszolók harmada mindössze egyhavi megtakarítással rendelkezik.
Azok aránya azonban, akik legfeljebb csak három hónapig tudnának megélni a megtakarításaikból, a tavalyi 31 százalékról
a korábbi években jellemző 24 százalékra redukálódott.
Ez arra utal, hogy valamelyest csökkent azoknak az aránya, akik nagyon rövid ideig tudnának megélni felhalmozott tartalékaikból. „Ugyanakkor 2017-ben átlagosan nyolchavi tartaléka volt az érintett korosztálynak” – ismertette a részletes adatokat Székely Pálma, a K&H értékesítés és életbiztosítási üzletágának vezetője.
Ezzel párhuzamosan növekedett azoknak az aránya, akik hosszabb időre elegendő tartalékkal rendelkeznek. Az idei második negyedévben a megkérdezettek 43 százaléka volt abban a helyzetben, hogy legalább hat hónapon át képes lenne fenntartani magát a megtakarításaiból, ha nem lenne egyéb bevétele.
Ez az érték növekedést mutat az előző évekhez képest, 2018 és 2023 között ugyanis 33–41 százalék közötti eredmények születtek. A tendencia összességében a lakosság pénzügyi stabilitásának enyhe javulását tükrözi. „Ebben szerepet játszhat, hogy az idén jelentősen emelkedtek az átlagbérek, egyúttal a csökkenő infláció miatt a reálbérek is növekedést mutattak” – tette hozzá a Székely Pálma.
Regionális szinten is jelentős eltérések mutatkoznak. A fővárosban élőknek mindössze 22 százalékára igaz, hogy egy hónapig tudna csak megélni a megtakarításából, miközben a többi országrészben élők esetében 27–42 százalékos ez az érték, a kisebb városokban és községekben lakók esetében pedig 38 és 44 százalékos. A budapestiek nettó átlagbére meghaladta az 512 ezer forintot, szemben a 422 ezer forintos országos átlaggal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.