BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mélyben a céges hitelezés

Az év első négy hónapjában jóval kevesebb hitelt vettek fel a magyarországi vállalkozások, mint korábban. Közben a forint- és az euróalapú kölcsönök átlagos kamata is emelkedett. Szakértők szerint az igénylők és a bankok is nagyon óvatossá váltak, s csak a növekedési kilátások javulása után gyorsulhat fel a hitelezés.

Az év első négy hónapjában 38,7 százalékkal kevesebb forint- és 30,4 százalékkal kisebb euróalapú nem folyószámlahitelt vettek fel a magyarországi vállalkozások a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint. A hitelezési aktivitás jelentős visszaesése együtt járt a hitelkamatok emelkedésével. Az utóbbi egy évben a vállalati forinthitelek átlagos kamata 7,27-ról 8,45-ra, az euróalapúaké 3,19-ról 4,00 százalékra nőtt.

A Pénzügyi Szerveztek Állami Felügyeletének adatai szerint 2008-ig folyamatosan és gyorsan gyarapodott a magyarországi kereskedelmi bankok hitelállománya, tavalyelőtt azonban 8,5 százalékkal, 18 milliárd forint körüli szintre csökkent. A visszaesés jobban érintette a vállalati hiteleket, azok állománya ugyanis 8,8 százalékkal lett kisebb, miközben a lakosságiaké csak 5,8 százalékkal mérséklődött. Tavaly a lakossági hiteleké már – 7,1 százalékos növekedés után – a válság előtti szintre emelkedett, a vállalatiaké viszont további 5,1 százalékkal esett. A folyamat az idén folytatódott.

A csökkenést elsősorban a vállalati döntéshozók óvatossága okozza – mondta a Világgazdaságnak Tóth Tibor, a KDB Bank üzleti területekért felelős alelnöke. Szerinte a beruházási aktivitás gyorsulásához stabilabb, kiszámíthatóbb környezetre lenne szükség, amíg nem érződik nyugalom a piacokon, addig csak óvatos növekedésre lehet számítani. Hangsúlyozta: a KDB Bank folyamatosan csökkenti kamatfelárait annak érdekében, hogy egyre versenyképesebb termékekkel állhassanak elő.

A vállalatok többsége még mindig halogatja beruházásait, és kevés a ténylegesen hitelképes cég Magyarországon – állítja Lovas Emese, a Commerzbank üzletfejlesztési igazgatója. A társaság ennek ellenére tavaly 9 százalékkal tudta növelni a hitelezését. A bővülést az új ügyfelek hozták, ahol az esetek mintegy 70 százalékában meglévő kölcsönállomány átvállalása történt. Kevés viszont az olyan vállalat, ahol a rendelésállomány növekedése vagy a beruházási tervek miatt van szükség új forrásra, és a projektfinanszírozások sem indultak be.

A hazai kereslet stagnálása és az export kivételével a többi ágazat csökkenő teljesítménye miatt alacsony a magyar vállalkozások hiteligénye – véli Tóth Viktor, a Budapest Bank vállalati üzletágának vezetője. Szerinte a cégek a makrogazdasági, a politikai környezet és a támogatások rendszerének változása miatt is kivártak beruházásaikkal. Szerinte a kockázatok és a forrásköltségek emelkedése is indokolhatja a kamatok emelkedését. Ám a jó minősítésű vállalatok továbbra is kedvező feltételekkel jutnak hitelekhez, sőt a banki verseny is erősebb e cégek iránt.

Az új kihelyezések állománya azért esett vissza az elmúlt két évben, mert csökkent a vállalatok hiteligénye és a bankok is szigorúbban bírálták el a kérelmeket. A kis- és középvállalati (kkv) ügyfelek csak a legindokoltabb esetben vettek fel új hitelt az elmúlt pár évben – mondta lapunknak Németh Csongor, a CIB Bank kkv-üzletágának vezetője. Szerinte a kockázatok növekedése mellett a törvényi előírások szigorodása is megköveteli, hogy a bankok a kockázatokat figyelembe vevő árazást alkalmazzanak, ezért a hitelezés további drágulására lehet számítani.

A gazdasági fellendülés hiányában a kkv-szektor csak óvatosan kér hitelt, és a bankok a korábbi éveknél jóval alaposabban megvizsgálják a kölcsönért folyamodókat – állítja Berki Mihály, a Sopron Bank vezérigazgató-helyettese. Szerinte az fokozhatja majd a hitelkeresletet, ha a vállalkozások utóbbi években elmulasztott beruházásai halaszthatatlanná válnak. Úgy véli, a kamatszint emelkedését a források drágulása okozza. Szerinte a kamatok csak hosszú távon csökkenhetnek.

A K&H Bank szerint a vállalati szektor alacsony hitelfelvételi igénye okozta a visszaesést. Ennek egyik oka, hogy a növekedésre képes cégek zömmel külföldi anyavállalatuktól származó forrásokból fejlesztettek. Másrészt a cégek beruházásaikat elsősorban megtakarításaikból finanszírozták. A hitelintézet szerint a vállalati hitelezés akkor tud erőre kapni, ha a vállalkozók kedvező folyamatokat észlelnek.

Az OTP Bank szerint az év első négy hónapjában – a jegybank adataival ellentétben – nem drágultak a vállalati hitelek, sőt az év eleje óta mérsékelt csökkenés figyelhető meg mind a forint-, mind a devizahitelek árazásánál. A bank a kamatok lassú mérséklődésére és ezzel párhuzamosan a hitelezés lassú bővülésére számít. A kiszámítható költségvetési politika eredményeként mérséklődő országkockázati felárakat és ennek nyomán javuló finanszírozási feltételeket várnak. Abban bíznak, hogy az év második felében felélénkül a hitelpiac és éleződik a verseny a bankok között a jó ügyfelekért, ezért csökkenhet a jelenlegi kamatszint. Előbb a forgóeszköz-finanszírozásnál várnak bővülést, majd a jövő év első felében a beruházási hiteleknél.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.