BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliós kerékpárok indulnak a visegrádi dombtetőre

A koronavírus miatt a tervezettnél két évvel később rendezik meg a Giro d’Italia kerékpárverseny magyarországi rajtját. Bár az első három szakasz nem feltétlenül a legnépszerűbb hazai bringásnak, a tavalyi viadalon a rózsaszín trikót is viselő Valter Attilának kedvez, a magyar szurkolók „felfújhatják” őt a visegrádi célba.

Az biztos, hogy könnyebb hazai pályán, a magyar szurkolók előtt versenyezni. Helyettem viszont nem tudnak tekerni, úgyhogy igyekszem a legjobb lábakkal odaérni!

– jelentette ki a Figyelőnek Valter Attila, a ma induló olasz körverseny három magyar indulójának egyike. A mondás szerint minden út Rómába vezet, ám az idén a világ egyik legnézettebb sporteseményének kerékpárútja Veronában ér véget, és bár a viadal neve olasz körverseny, 2022-ben Magyarországról indul. A Giro d’Italia történetében 1965-ben fordult elő először, hogy nem olasz városban rendezték meg a Grande Partenzát, azaz a nagy rajtot, 2010 óta pedig az üzleti lehetőség bővítése érdekében kétévente kezdték meg külföldön a versenyt a világ legjobb kerékpárosai. Négy évvel ezelőtt Jeruzsálemből rajtolt a mezőny, 2020-ban pedig Budapest következett volna, ám a koronavírus ellehetetlenítette, hogy a szervezők kihasználhassák a 7,8 milliárd forintba kerülő esemény turisztikai lehetőségeit, így két évet kellett várniuk a sportág hazai rajongóinak.

Magyarországon az első három etapot láthatjuk: a kezdést ma, Budapestről Visegrádig 195 kilométeren át, szombaton a fővárosi, 9,2 kilométeres időfutamot, majd vasárnap Kaposvártól Balatonfüredig 201 kilométeren át tekernek.

Valter Attila, a Groupama-FDJ csapat tagja a Budapestről rajtoló Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny csapatbemutatóján a Hősök terén 2022. május 4-én. A grandiózus nyitóeseményre zsúfolásig megtelt a tér, ahová mintegy háromezer néző látogatott ki, közülük sokan az olasz körverseny jellegzetes színét, a rózsaszínt viselték.
MTI/Illyés Tibor
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Bár Valter Attila nevetve megjegyezte, hálás a szervezőknek, mert biztosan az edzéseredményeit látva vitték az első szakasz befutóját Visegrádra, komolyra fordítva a szót elárulta, hogy a hajrát még a sprinterek is bírni fogják, így neki hegyi menőként kevesebb az esélye. Sokat teker ezen a szakaszon, jól ismeri a helyet, ám szerinte ennek a kerékpárban kisebb a jelentősége – példaként említette, hogy korábban sohasem hallott Ascoli Picenóról, mégis ott szerezte meg a rózsaszín trikót tavaly. Hozzátette, azt szeretné, ha a szurkolók nem csak három napig követnék a körversenyt, hiszen három hétig tart, és bármelyik szakasz megnyerése óriási siker lenne számára.

„Egyértelműen kevésbé fekszik nekem a három magyar etap, mint az olaszországiak, viszont a visegrádi tényleg közel áll a szívemhez, és természetesen a szurkolók miatt is mindent beleadok majd. Túlságosan stresszelni nem szabad, szerintem ez mindenkinek különleges élmény lesz”

 – szögezte le a Figyelőnek. Kérdésünkre azt is elárulta, a felkészülése semmiben sem tért el azért, mert Magyarországról indul a verseny, legfeljebb valamivel kedvezőbb lesz az első hét, hiszen az utazás miatt pluszpihenőnapot kaptak a kerékpárosok a balatoni etapot követően.

Ne feledje, ma nem érdemes autóval Budapestre jönnie!

A Giro d’Italia kerékpárverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani május 8-ig Budapest több pontján. Már csütörtök este elkezdődtek a lezárások, a város több helyszínén tilos megállni. 

Természetesen nem csupán a versenyzők klasszisok, hanem az eszközök is: a szakportálok úgy számolnak, hogy

körülbelül 15 ezer dollárt ér egy átlagos bringa, s volt olyan csapat, amely a nyolc versenyzőjének ebből 115-öt vitt el a tavalyi Giróra. 

Külön típusra van szükség a sík és a hegyi szakaszokra, valamint az időfutamokra, emellett tartalékok is kellenek. Valter Attila azt mondta, hogy a csapatkerékpárok értékét nem mérik fel pontosan, de forintban milliókat érnek. Elárulta, nagyjából 30 fős stábbal dolgoznak, szerelőkkel, masszőrökkel, séfekkel és persze csapatvezetőkkel.

Hogy mit gondol a legismertebb magyar triatlonos, az 51-szeres ironman Kropkó Péter a Grande Partenza megrendezéséről, és mit vár a magyar szurkolóktól Visegrádon, azt elolvashatják a Figyelőben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.