Elhunyt 53 éves korában Szinisa Mihajlovics, a jugoszláv labdarúgó-válogatott korábbi kiváló játékosa, egykori edző – számolt be róla elsőként Fabrizio Romano olasz sportújságíró.

A hírt később Olaszország egyik legnagyobb példányszámú sportnapilapja, a Corriere dello Sport is megerősítette.

 

Mihajlovics futballistaként tizenkét évet töltött a Serie A-ban, megfordult a Roma, a Sampdoria, a Lazio és az Internazionale együttesében, így kiválóan beszélte az olasz nyelvet. A jugoszláv válogatottban 1991 és 2003 között 63 alkalommal lépett pályára, visszavonulását 2006-ban jelentette be, utána edzősködni kezdett. Trénerként irányította a Cataniát, a Fiorentinát, a Sampdoriát, az AC Milant valamint a Torino FC-t, és dolgozott Szerbia szövetségi kapitányaként, továbbá volt a Bologna szakvezetője is, ahol a magyar nemzeti csapat középpályása, Nagy Ádám is megfordult. 

Sinisa Mihajlovic before the match during the Italian football Coppa Italia match Bologna FC vs Cosenza Calcio on August 08, 2022 at the Renato Dall'Ara stadium in Bologna, Italy
Fotó:  Gianluca Ricci /AFP

Az akkor 50 esztendős szerb 2009-ben, influenzás tünetekkel került kórházba, ahol leukémiát diagnosztizáltak nála. Miután betegségére fény derült, Szinisa Mihajlovics a következőképpen nyilatkozott:

Harcolni fogok, és nem kétséges, hogy megnyerem ezt a csatát. Megnyerem a családomért, a gyerekeimért és mindazokért, akik szeretnek.

Eleinte úgy tűnt, Mihajlovics szervezete jól reagál a kezelésekre és a munkát is tudta folytatni, idén márciusban azonban kiderült, hogy visszatért a leukémia. Állapota az újabb gyógykezelés ellenére sem javult, pedig csontvelő-átültetést is végrehajtottak rajta, pénteken hunyt el, 53 éves volt. A remek rúgótechnikájáról ismert néhai labdarúgónak a szabadrúgás volt a védjegye.