A kimutatás szerint az angol bajnok 731 millió eurós bevételt könyvelhetett el a 2021–22-es szezonban, amelyben a pandémia generálta korlátozásokon már enyhítettek és a szurkolók visszatérhettek a stadionokba.

Fotó: Oli Scarff / AFP

A képzeletbeli dobogó második fokán – akárcsak egy évvel korábban – a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid áll 714 millióval, a BL-döntős Liverpool pedig a hetedik helyről feljött a harmadikra 702 millióval. A City városi riválisa, a Manchester United 689 milliós, a sztárokkal teletűzdelt Paris Saint-Germain pedig 654 milliós bevétellel zárt.

A top 20-ban 11 angol élvonalbeli klub található, 

az említetteken kívül a Chelsea, a Tottenham Hotspur, az Arsenal, a West Ham United, a Leicester City, a Leeds United, az Everton és a Newcastle United is a leggazdagabbak közé tartozik.

Katar vérszemet kapott a focivébé miatt

A világbajnokság sikerén felbuzdulva több csapatot is megvennének a Premier League-ben.

A könyvvizsgáló cég 26 éve készíti el világranglistáját.

A mostani jelentés közzétételét követően a spanyol La Liga – amely három egyesülettel képviselteti magát a listán – közleményt adott ki, szerinte a kimutatás nyilvánvalóan téves adatokat tartalmaz a liga televíziós jogokból származó bevételeivel kapcsolatban.

A Deloitte által közölt információ, amely szerint a La Liga audiovizuális jogokból származó bevétele csökkent, teljesen téves, erre fel is hívtuk a cég figyelmét

– hangsúlyozták.

A bevételi ranglista élcsoportja a Deloitte elemzése alapján:

  1. Manchester City – 731 millió euró
  2. Real Madrid – 713,8
  3. Liverpool – 701,7
  4. Manchester United – 688,6
  5. Paris Saint-Germain – 654,2
  6. Bayern München – 653,6
  7. FC Barcelona – 638,2
  8. Chelsea – 568,3
  9. Tottenham Hotspur – 523
  10. Arsenal – 433,5
  11. Juventus – 400,6
  12. Atlético Madrid – 393,9
  13. Borussia Dortmund – 356,9
  14. Internazionale – 308,4
  15. West Ham United – 301,2
  16. AC Milan – 264,9
  17. Leicester City – 252,2
  18. Leeds United – 223,4
  19. Everton – 213,7
  20. Newcastle United – 212,3

Az ukrán hadsereg járt a legjobban a Chelsea új sztárfocistájával

Bár a labdarúgást a béke játékaként hirdetik, most mégis az ukrán hadseregnek jut egy focista eladásából.