BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Barca Academyvel szerződött egy magyar startup, mely megkönnyíti a sportegyesületek működését

A magyar innovációval az egyesület és a szülők is könnyen nyomon követhetik, kik vesznek részt az aktuális edzésen, jelenleg hány játékosuk sérült, valamint vannak-e elmaradások tagdíjbefizetésben.

A startup koncepciója négy évvel ezelőtt kezdett körvonalazódni az alapító-ötletgazda Horovitz Tamás fejében. Gondolkodásmódjának egyik mozgatórugója, hogy

hogyan lehet valamit egyszerűbben, hatékonyabban véghezvinni.

Kockás füzet helyett digitálisan, átláthatóan lehet az adatokat kezelni.
Fotó: Medalyst

Ez a két szempont a Medalyst esetében is adott. A vállalkozó korábban 15 évig válogatott sportoló volt, így saját tapasztalatát használta fel: rengetegszer szembesült olyan rendszerszintű problémákkal, amelyek az egyesületét felesleges kihívások elé állították. Nem volt rendesen adminisztrálva, hogy ki sérült, ki jön edzésre, vagy volt, aki nem látta a klub által küldött e-mailt.

Ezek az extra energiák a szakmai munkától vettek el időt, edzőktől és sportolóktól egyaránt.

Nulladik lépésként 140 edző és sportvezető részvételével készítettek egy kutatást, melynek célja azoknak az akadályoknak a feltérképezése volt, amelyek leginkább hátráltatják az egyesületeket a sikeresebb sportolók kinevelésében. A felmérés eredményei szerint a leginkább blokkoló hatású tényezők:

  • a digitalizáció hiánya
  • tagdíjak folyamatos kinntlévősége
  • kommunikációs probléma
  • motiváltság fenntartása

A tanulmány megdöbbentő részleteket tár fel például arról, hogy

a digitális technológia térhódítása ellenére a mai napig rengeteg klubnál hagyatkoznak a jól bevált „kockás füzetre”.

Ha mégis használnak valamilyen programot az adminisztrációra, az sem feltétlenül vezet egyszerűsítéshez, mivel nincs olyan szoftver a piacon, amely maradéktalanul képes kielégíteni a fennálló igényeket. Mindez oda vezet, hogy egy edző egy sportoló adatainak rendszerezésével átlagosan havi 30 percet foglalkozik:

ez egy 300 fős egyesületnél 150 óra.

Továbbá megdöbbentően magas, közel 20 százalék folyamatos kinntlévőségük van az egyesületeknek hónapról hónapra a tagdíjat nem fizetők miatt.

A Barca Academy az első ügyfél

A Medalyst-team a hiányosságok feltárását és elemzését követően elkezdte fejleszteni saját szoftvertermékét. A cél az volt, hogy a produktum használatával a sportegyesületek képesek legyenek leegyszerűsíteni az edzőik és az adminisztrátorok napi munkáját. Másrészt a sportolók – vagy gyerekek esetében a szüleik – számára felkínálni egy olyan platformot, ahol egyszerre tudják

  • nyomon követni a teljesítményüket,
  • áttekinteni a pénzügyeket,
  • befizetni a tagdíjat bankkártyával,

de lehetővé teszi akár merch termékek megvásárlását is.

231109_0020_FI
Digitalizált kis futballisták: ezentúl könnyebb vezetni, ki jön edzésre, ki nem fizetett még tagdíjat.
Fotó: Földi Imre  / Nemzeti Sport

Miután a vállalkozó eljuttatta a bemutatkozóját az FC Barcelona hivatalos magyar futballakadémiájának, a sportigazgató pár nap múlva személyes találkozót kért. A prezentáció és a demózás után a magyar startup megkezdhette a közös munkát első ügyfelével, a Barca Academyvel.

Futballakadémiát indít Magyarországon az FC Barcelona

Az akadémián csak olyan edzők dolgozhatnak majd, akik elsajátították a katalán utánpótlásképzés edzésmódszereit.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.