
Foci-Eb 2024: meglátjuk, mit ér a játékosok értékének számolgatása
A házigazda Németország és Skócia a müncheni Allianz Aéenában vívja a nyitómeccset a labdarúgó-Európa-bajnokságon, ahol a július 14-ei döntő az 51. mérkőzés lesz. Az este 9-kor kezdődő német–skót számunkra most érdekesebb, mint egy sima nyitómeccs, hiszen a magyar válogatott két csoportellenfele mérkőzik meg. A mieink pedig holnap délután 3-kor debütálnak Svájc ellen. Most sincs foci-Eb Magyarország nélkül: a nemzeti válogatott sorozatban harmadszor jutott ki a kontinenstornára. Csoportja a szakértők szerint is nagyon kiegyensúlyozott, de az előző két kontinenstorna pozitív élményei, valamint a Szerbia, Montenegró, Litvánia és Bulgária ellen veretlenül, csoportelsőként kivívott kijutás miatt felfokozott a magyar közönség Eb-hangulata, és alapvetően optimistán várják a szurkolók is a meccseket. Bizakodók a szurkolók azért is, mert most ott lehet a csapatban a legmagasabbra taksált Szoboszlai Dominik, aki az előző Eb-ről sérülés miatt hiányzott.

A sérüléstől egyébként is retteg minden szövetségi kapitány, a nemzetközi versenynaptár ugyanis annyira sűrű lett, hogy az európai topfutballban nem a Covid jelenti az egészségügyi kockázatot, hanem a sok meccs. Nem véletlen, hogy sérülés miatt milyen sok sztárjátékos hiányzik az Eb-ről. Ezt a terhelést a játékpercek egyenlőbb elosztásával lehet valamelyest ellensúlyozni, amihez viszont több játékos szükségeltetik – ahogyan azt például sok európai sztárklub alkalmazza.
Foci-Eb öszvér megoldással
A több játékos igénye a válogatott kereteknél is megvan: a koronavírus-járvány idején a nagy tornákon használatos 23-as létszámot felemelték 26-osra, majd a pandémia múltával csökkentették 23-asra. Idén tavasszal a szövetségi kapitányok elkezdtek „morogni” emiatt. Ebből született az öszvér megoldás, hogy 23–26 fős keretet lehet nevezni az Eb-re, tehát nem kötelező a nagyobb küldöttség, hanem csak opció. Az Eb-n részt vevő 24 válogatottból végül csak a franciák és a belgák nem használták ki teljesen a lehetőséget, ők 25-25 főt neveztek.
Foci-Eb 2024: legalább 600 millió euró hiányzik NémetországbólHa az Európa-bajnokságról kihagyott sztárokat válogatottba rendeznék, még a kontinenstorna esélyesei is lehetnének. |
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, a kollégáihoz mérten jelentősen alulfizetett olasz Marco Rossi – aki 2018 óta vezeti a nemzeti 11-et, tehát már az előző, a Covid miatt 2021-ben megrendezett Eb-n is ő ült a kispadon – keretébe nyolcan kerültek a hazai bajnokságból, tizennyolcan pedig idegenlégiósok. Akik közül topbajnokságban csupán
- az angol Premier Leaguea-ben Szoboszlai Dominik (Liverpool), Kerkez Milos (Bournemouth),
- a Bundesligában Gulácsi Péter és Willi Orbán (RB Leipzig), a keveset játszó Szalai Attila (Freiburg), Schäfer András (Union Berlin), Sallai Roland (Freiburg), illetve a
- francia Ligue 1-ben Loic Nego (Le Havre) kapnak szerepet.
Az átigazolási ügyekben mértékadó német Transfermarkt 10,7 milliárd euróra (4137 milliárd forintra) értékelte az Eb-n fellépő játékosok összértékét, ez csapatonként 446 millió eurós (172,4 milliárd forintos), játékosonként 17 millió eurós (6,6 milliárd forintos) átlagot jelent. A magyar válogatott becsült összértéke 165,75 millió euró (64,2 milliárd forint), tehát jóval alatta marad az átlagnak, és máris jelzi, hogy a résztvevő nemzetek között nem tartozunk az esélyesek közé, hiába nyertük meg a selejtezőcsoportunkat.
A legértékesebb játékosunk a 75 millió eurós (29 milliárd forintos) elméleti értékével Szoboszlai Dominik, aki az összes Eb-futballista között is top 20-as, konkrétan a 18. legdrágább – nem mellesleg pedig új egyéni szponzorra lelt nemrég.
A magyar keretben Szoboszlai után a 20 milliós Kerkez, a 15 milliós Sallai, a 10 milliós Orbán, és a Philadelphia Unionban légióskodó 9 milliós Gazdag Dániel a Transfermarkt szerinti legértékesebb játékosok – együtt közel 130 milliót tesznek ki az Eb-re nevezett játékosok 170 milliót sem elérő értékéből.
Mbappé és Bellingham: egyenként értékesebbek a magyar keretnél
Az Eb-n majd fellépő összes világsztár közül a legértékesebb persze napjaink két ifjú sztárja: az angol Jude Bellingham és a francia Kylian Mbappé árát egyaránt 180 millió eurósra (69,6 milliárd forintosra) taksálják – és ugyanennyi volna a norvég Erling Haaland ára is, csak az ő csapata nem jutott ki az Eb-re, úgyhogy ő most nem számít.
Az viszont nagyon is, hogy kikkel, hol és mennyiért játszunk, illetve milyen körülmények között készülnek majd a fiaink. Az Eb összdíjazása nem változott, az UEFA ugyanúgy 331 millió eurót (128 milliárd forintot) oszt szét a résztvevő csapatok között, mint a 2021-es előző Eb-n.
A díjazás szakaszolt, az Eb-teljesítménnyel arányos:
- a csoportkörös részvételért (az Eb-re kijutásért): 9,25 millió euró (3,6 milliárd forint)
- a csoportkörben minden egyes győzelemért 1 millió euró (387 millió forint), a döntetlenért 0,5 millió euró (194 millió forint) jár
- nyolcaddöntőbe jutás: 1,5 millió euró (580 millió forint)
- negyeddöntőbe jutás: 2,5 millió euró (967 millió forint)
- elődöntőbe jutás: 4 millió euró (1,6 milliárd forint)
- döntőbe jutás: 5 millió euró (1,9 milliárd forint)
- Eb-győzelem: 8 millió euró (3,1 milliárd forint)
Egy hibátlan, csakis győzelmekből álló siker tehát összesen 28,25 millió euró (11 milliárd forintot) ér elméletben.
A szálláson nem múlik
A magyar válogatott a liechtensteini határ mentén található Weiler im Allgäuban (másképp Weiler-Simmerbergben) vernek tanyát. Az MLSZ közölte: a helyszínt az UEFA ajánlására választották ki, ráadásul a kontinentális szervezet által ajánlott helyszíneken a kedvezményes csomag részét képezi az edzőpálya és több más szolgáltatás is. Mint kiderült, ez a harmadik legdrágább csapat-főhadiszállás, a körülmények így minden bizonnyal nem akadályozzák majd a jó játékot. Reméljük az sem, hogy a Tannenhof Hotel egy különleges akciót hirdetett meg a magyar válogatott csoportkörös búcsúzásának esetére.

A magyar csapat a csoportkörben először Kölnben, majd Stuttgartban játszik:
- Június 15., szombat, 15.00 (Köln): Svájc–Magyarország
- Június 19., szerda, 18.00 (Stuttgart): Németország–Magyarország
- Június 23., vasárnap, 21.00 (Stuttgart): Skócia–Magyarország
Ennek értelmében az utóbbi helyszínhez igazította a főhadiszállását a magyar szövetség, amely vezetői felhívták a figyelmet, hogy ugyan a kétórás buszozás soknak tűnhet Stuttgartba, ám nem több, mint amennyi a repülős utazás lenne az összes macerával együtt.




