BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tizenegymilliót kasszírozott Fucsovics Márton, ő lett Bahrein királya

Megnyerte a bahreini challenger-tenisztornát a magyar teniszező. Fucsovics Márton díja 28 400 dollár.

Fucsovics Márton az első helyen volt kiemelt a manamai 200 ezer dollár (78,2 millió forint) összdíjazású kemény pályás challenger-tenisztornán, és ehhez méltóan le is aratta a végső győzelmet – jelentette az MTI. A világranglista 97. helyezettjének ez volt hetedik tornagyőzelme az ATP Tour mögött a második vonalnak számító ATP Challenger Touron (ötöt veszített el).

Fucsovics Márton hétfőtől 84. a világranglistán.
Fucsovics Márton hétfőtől 84. a világranglistán / Fotó: AFP

A szombati döntő mérkőzést a világranglistán 240. olasz Andrea Vavassori ellen esőszünet is bonyolította. Fucsovics türelmesen ütögetett a 193 centis ellenfél sebezhető fonákjára, aminek a harmadik gémben brék lett a jutalma. A magyar játékos két bréklabdát hárított, majd 5:3-nál a negyedik szettlabdáját értékesítette fogadóként, és 44 perc elteltével játszmaelőnybe került.

Ekkor eredt el az eső, és két és fél órás szünet következett. Az olasz a második szettben kevesebbet rontott, kiegyenlítetté vált a meccs: 5:5-ig négy, Fucsovics három bréklabdát hárított. Ekkor azonban a magyar játékos fordított 15-40-ről, csakhogy a rövidítésben három könnyű labdát is kiütött, és elvesztette a szettet. 

Nettó két – összesítésben négy és fél – óra után jöhetett az utolsó felvonás. A brékig nem jutottak el a játékosok 4:4-ig, de ekkor Fucsovics – harmadszor – elvette a hálónál bizonytalankodó Vavassori szerváját, és adogatóként megnyerte a 2 óra 53 percesre nyúlt összecsapást.

Nagyon örülök, hatalmas győzelem volt ez... Andrea nagyszerű srác, és egyértelműen a top 100-ban van a helye. Köszönök mindent a csapatomnak, a menyasszonyomnak és a közönségnek is, ez szerintem egy ATP-szintű verseny

– nyilatkozta a nyíregyházi teniszező, aki a trófea mellé 28 400 dollárt (10,9 millió forint) kapott.

Fucsovics a világranglistán hétfőtől 84. lesz.  

A 29 éves torinói Vavassori legjobb helyezése eddig a 128. hely volt (Fucsovicsé a 31.) de párosban három Grand Slam-döntőt is vívott, és tagja volt tavaly a Davis Kupa-győztes olasz válogatottnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.