Pécsi Ármin U21-es válogatott kapus a Puskás Akadémiától a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató angol bajnoki címvédő Liverpool FC labdarúgócsapatához igazolt.
Az angol klub honlapján megjelent rövid közlemény szerint a húszéves játékos már átesett az orvosi vizsgálatokon és aláírta szerződését. A rangos Golden Boy díj jelöltjei között is szereplő Pécsi a legutóbbi idényben harminc alkalommal lépett pályára a felcsúti csapatban, amellyel a tavalyi bronzérem után idén az NB I. második helyén végzett.
„A kapus játékjogát klubrekordnak számító összegért értékesítettük a Liverpoolnak” – áll a Puskás Akadémia honlapján a pontos összeg megjelölése nélkül. Sajtóhírek szerint 1,5 millió fontot fizettek a játékjogáért. Pécsi Győrben kezdett futballozni, 2017-ben került a felcsúti akadémiára, ahol minden korosztályos csapatot végigjárt, majd szerepelt az NB III.-as együttesben, valamint kooperációs szerződéssel Csákváron is a másodosztályban, mielőtt tavaly februárban bemutatkozott a felnőtt élvonalban.
Azóta 46 NB I.-es találkozón lépett pályára a Puskás színeiben, 58 gólt kapott, 15 találkozón viszont nem tudtak a kapujába találni az ellenfelek.
„Nagyon nehéz néhány mondatban megköszönni mindazt, amit a Puskás Akadémiától kaptam, de most, hogy eljött a búcsú ideje, mégis megpróbálom” – mondta Pécsi Ármin, aki nagyon hálás mindenkinek, aki foglalkozott vele az akadémiai évei alatt, köszönettel tartozik az összes kapusedzőjének és korábbi edzőjének. „Kizárólag szép emlékeket viszek magammal Liverpoolba az utánpótlásban, illetve a felnőtt csapatnál töltött évekből. Ebben a klubban nőttem fel, itt lettem élvonalbeli labdarúgó és profi futballista, de most olyan lehetőség adódott az életemben, amit muszáj volt megragadnom, így a váltás mellett döntöttem” – magyarázta.
Elképesztő pillanat volt, egyben nagyon motiváló is. A legjobb döntést hoztuk meg egy hosszú távú projekt kapcsán. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, szeretnék élni vele, de természetesen most az a legfontosabb, hogy nagyon keményen és kellő türelemmel dolgozzak, szerencsére ez a mentalitás közel áll hozzám. Mindent megteszek, hogy a lehető legtöbbet fejlődjek Liverpoolban
– idézte a Feol a fiatal kapust.
„Minden nagyon gyorsan történt, az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatok és fizikai felmérések után körbevezettek az edzőközpontban, elmondták a legfontosabb tudnivalókat. Mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, elképesztő profizmus jellemzi a klubot, így mindennel nagyon gyorsan tudtunk haladni.”
Pécsi az U21-es magyar válogatottal kedden Ausztria ellen léphet pályára, azt is elárulta, ezt követően mik a tervei. „A keddi mérkőzés után lesz egy kis időm kikapcsolódni és átgondolni mindazt, ami az elmúlt években történt velem, mire eljutottam idáig. A családom és a barátaim körében pihenek majd, de néhány nappal a felkészülés kezdete előtt már szeretnék kiutazni Liverpoolba, hogy kellő idő jusson az akklimatizációra, mielőtt belevágunk az első edzésbe” – mondta a futballista.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.