BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az idén is a belföldi turizmus az esélyes

Egységes nemzetközi szabályokra és legalább az uniós szintű feltételek mielőbbi kidolgozására van szükség a turizmusban a szakértők szerint annak érdekében, hogy a vállalkozások felkészülhessenek az újraindulásra.

Úgy tűnik, általánosan elsőként a légitársaságok szabhatják az utazás feltételéül a védőoltást. Hetek óta az oltási könyv és a vakcinaútlevél tematizálja az utazással kapcsolatos híreket, egyelőre azonban még sehol nincs konszenzus a kérdésben

– mondta a Világgazdaságnak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Flesch Tamás. Szerinte a vakcinaútlevél nem turizmusszakmai, hanem olyan egészségügyi és nemzetközi kérdés, amely most az idegenforgalmat érinti a legérzékenyebben. A szakma éppen ezért vár egységes szabályalkotást, a turizmus motorjának számító nemzetközi utazások felpörgéséhez pedig mielőbbi nemzetközi döntéseket.

Öt hónap múlva kezdődik például a labdarúgó-Európa-bajnokság, amelyet a kon­tinens tizenkét városában rendeznek meg, valószínűleg beoltott sportolókkal.

Ám nem tudni, hogy a nézőknek mit írnak elő, márpedig ez a szállásfoglalások miatt is fontos – véli a szállodaszövetség elnöke. Ráadásul olyan régen állt le az ágazat – Budapesten még nyárra sem tért magához –, hogy azt sem tudni, mely vállalkozások vannak életben, hányan nem tudnak majd kinyitni. Az elszivárgott és elbocsátott dolgozók miatt az állami támogatással megtartott szűk kezdőcsapat mellé mindenképpen toborozni kell, és betanítani az újonnan felvetteket, mivel minimálisra apadt stábbal nem lehet repülőrajtot venni. Flesch Tamás becslése szerint

a magyarországi szállodaipar a korábbi 60-70 ezer alkalmazottnak most nagyjából a felét foglalkoztatja.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A hibernált szállodaiparhoz hasonlóan a járvány előtt csúcsra járatott Airbnb-szállásokról is csak annyit tudni, hogy kínálatuk a felére vagy annál is kisebbre olvadt, hiszen a portálokon csak a hirdetők száma látható, de az nem, hogy az adott lakás ki van-e adva hosszú távra

– összegezte a Világgazdaságnak Schumicky Balázs, a Magyar ApartmanKiadók Egyesületének (Make) elnöke. Mint elmondta, a nemzetközi turizmus tartós leállása miatt egyre több üzemeltetéssel foglalkozó cég megy csődbe, és azoknak sem lesz könnyű újraépíteniük a csapatukat, akik még kitartanak. Nagy dilemma, hogy egyáltalán mikor és hogyan kezdődhet a toborzás, a takarítók, karbantartók és a többiek felvétele. A leggyorsabban a kicsik tudnak majd mozdulni, akik egy-két saját lakással vannak a piacon. Még most is vannak üresen álló lakások, és a hosszú távra kiadottak között is sok az olyan, amelyet csak határozott időre adtak bérbe, többnyire ez év nyaráig, bízva a járvány lecsengésében.

A szálláshelyszektorban úgy vélik, hogy ezt az évet is a belföldi turizmus határozhatja meg, de a nyár előtt még vidéken sem valószínű, hogy beindul a vendégforgalom.

Mindez nagyban függ a beoltottság arányától, a védőoltások elérhetőségétől. A vakcinaútlevél is akkor tehető kötelezővé, vagy köthető többletjogokhoz, ha az oltás mindenkinek elérhető. Ám az oltási hajlandóságot alapvetően határozza majd meg, hogy mit tehet és mit nem, aki nem oltatja be magát. A Make elnöke szerint nem megnyugtató, hogy még az Utazási és Turisztikai Világtanácsban sem egységesek az álláspontok, pedig már bebizonyosodott, hogy teszteléssel nem akadályozható meg a vírus terjedése, hatékonyabb eszközök kellenek. Motivációnak ehhez elég lehet a legsúlyosabb károkat szenvedő turizmus, illetve az, hogy tartós megoldásra van szükség a későbbi csiki-csukik elkerüléséhez.

 

Párhuzamos valóság

 

A turizmus jó üzlet volt, és biztosan az lesz később is, így nem meglepő, hogy folyamatosan jelennek meg az újabb és újabb hazai szállodafejlesztésekről szóló hírek. Az új debreceni élményfürdő mellé tervezett szálloda 4,4 milliárd forint támogatást kapott a Kisfaludy-programból. A wellnessturizmusra építenek hotelt egy Pécshez közeli völgyben, míg az egyik legkeletibb város, Fehérgyarmat gyógyvizére alapozva fürdőkomplexumot és 72 szobás szállodát terveznek létesíteni – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.