BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Balatonnál új szelek fújnak: az őszelő hétvégéjén nagy volt a sürgés

Tömegek látogattak legnagyobb tavunkhoz szombaton és vasárnap. Az utolsónak gondolt, utónyári hétvégi kánikula kihasználása vezérelt sokakat a Balatonhoz. A jó hír az, hogy a mostani esős napok után még lesznek melegebb időszakok, a szolgáltatók nem zártak be a Balatonnál, és az őszre, sőt a télre is készülnek.

Hosszabbodik a balatoni turistaszezon, az elmúlt hétvége erős forgalma is azt mutatta: nem érdemes arra számítani, hogy a nyári szezon augusztus 20-ával elvágólagosan véget ér a magyar tengernél – sőt még a tanévkezdés sem jelent határt. 

A Balaton főszezonja lecseng, de nem ért véget, helyet találni már nem nehéz, de magányra ne számítsunk a strandokon / Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Vasárnap személyes tapasztalat szerint nehéz volt, bár azért nem lehetetlen visszajutni vonattal az esti órákban a déli parti Zamárdiról Budapestre, a helyjegyek elfogytak, a nem helyjegyes járatokon is sokan állva utaztak, és a vonatok 5-15 perceket késtek. A zamárdi szabadstrandon maradt hely leteríteni a törülközőt a partnál, de azért tömegek fürdőztek a nyár végi kánikulában. A part menti büfék közül volt, amelyik már bezárt erre a szezonra, de megmaradt a hagyományos kínálat java a hekktől a lángoson és a palacsintán keresztül a gyrosig, az italkínálat is széles maradt. Nem volt kényelmetlen zsúfoltság, amikor nem lehet asztalt sem találni, de társaságban sem volt hiány. Nem zárt be a fagylaltos, és a gyereknek is mód volt ajándékot venni. 

A nyárutói hétvégéről még nem állnak rendelkezésre forgalmi adatok, de a vasúti és a közúti forgalomból és a strandok képéből világosnak tűnt, hogy tömegek nem tekintették lezártnak a szezont, és igyekeztek egy-két napra kihasználni a meghosszabbodott kánikulát a Balatonnál – mondta a Világgazdaságnak Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.

Most kicsit esik a hőmérséklet, de utána megint melegebb jön, szeptemberben még biztosan lesznek szép nyár végi-ősz eleji napok a Balatonnál  

– tette hozzá. 

A klímaváltozás segít és a szolgáltatások minősége is javul a Balatonnál 

Sokan arra számítanak, hogy a klímaváltozás itt is megnyújtja a nyári szezont. Ha látszik is ilyen trend, természetesen nem kiszámítható, hogy évről évre kinyúlik-e a kánikula. Mindenesetre a Balatonnál igyekeznek biztosra menni, és egyre több és minőségibb szolgáltatást és programot kínálni a főszezonon kívül is, egész évben. 

A meghosszabbodott nyárra pedig jól és rugalmasan reagáltak a szolgáltatók: több mint 1500-an vannak nyitva a térségben, erre tehát a most idelátogatóknak sem lehet panaszuk – büszkélkedett a szakember. Azok zártak be, akik nem tudták megoldani hosszabban a személyzet szezonális alkalmazását: ez teljesen normális, ők azok, akik a csúcsszezonra építik az üzletet – tette hozzá.

Alapvetően elmondható, hogy az utóbbi időszakban a szolgáltatások minőségében általában is nagyon jelentős javulás történt a Balatonnál, sokan fejlesztettek-bővítettek, egyre kevesebb a gyenge minőségű szolgáltatás, és arra számítanak, hogy a magyarok mellett ez a szemmel látható javulás még több külföldit vonz. A külföldi turisták aránya a szálláshelyeken már 30 százalék, és lehet ez akár több is.

A balatoni fesztiválok után is bőven marad program és látnivaló

A fürdőzésnek várhatóan még mindig nem vet véget az időjárás, a víz minősége annak ellenére is kiváló, hogy a szárazság miatt valamelyest apadt a vízszint. Miközben a Balaton és környéke kiépült infrastruktúrájával rengeteg egyéni lehetőséget nyújt az időtöltésre, például a kerékpározás,  a vitorlázás, a gasztronómiai különlegességek kedvelőinek, arra törekednek, hogy minél több színvonalas programot szervezzenek a főszezon után is.  

A nyári fesztiválszezonnak ugyan vége, de még megtartják a Nordvital Everness Indián Nyár fesztivált szeptember 12. és 15. között. 

Nem ürül ki a Balaton: erős szeptemberre számítanak a szolgáltatók

Egyelőre marad a nyárias idő, igaz, záporok előfordulnak, ugyanakkor a szokatlanul meleg szeptembernek köszönhetően sok belföldi utazó tervez tóparti pihenést a következő hetekben. A foglalási adatok szerint jelentős részük készül a Balatonhoz, ahol az aktív és a gasztronómiai programok mellett egyelőre a pancsolás is beleférhet. A turisztikai szakemberek erős hetekre számítanak a magyar tenger környékén.

Fut a „Balaton ősszel is” kampány, ezen a hétvégén lesz a Balatonfondo kerékpárverseny is, amelynek díszvendége Valter Attila, és a következő hetekben sem lesz nehéz tartalmas programokat találni a Balatonnál.

Balatoni közlekedés

A vonatok a Balatonhoz és a Balatontól szeptember 2-tól utószezoni menetrend szerint közlekednek – ebben az időszakban a főszezoninál kevesebb, de a téli menetrendhez képest még jóval több vonat jár a tóhoz Budapestről, és számos – főleg dunántúli – nagyvárosból is közvetlen járatokkal lehet a régióba utazni – tudatta közleményében a MÁV.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.