BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kényes feladat

Kényes feladat vár az EU-tagországok pénzügyminisztereire a hét elején sorra kerülő ülésükön: anélkül lesznek kénytelenek ellenszert találni a kontinens gazdaságának egyre inkább fenyegető lassulására, hogy ezzel nyíltan megkérdőjeleznék a stabilitási paktum által szabott fiskális kereteket, vagy azt a látszatot keltenék, hogy kamatcsökkentésre igyekeznek rábírni a monetáris politika felett őrködő független Európai Központi Bankot (ECB).
2001.11.05., hétfő 00:00

Didier Reynders belga pénzügyminiszter -- aki mind az eurózóna tárcavezetőinek hétfői, mind pedig a tizenötök keddi tanácsülésén a házigazda szerepét tölti be -- a napokban lehetségesnek nevezte, hogy az euróövezet gazdaságainak teljesítménye a harmadik negyedévben zsugorodott. A gazdasági környezet romlására utal a zóna beszerzési menedzsereinek véleményét tükröző legfrissebb mutató is: a pénteken közzétett adat a szeptemberi 45,9 után mindössze 42,9 pontos értéket jelzett, ezen belül a kontinens több meghatározó gazdasága (például Németország) esetében történelmi mélypontra zuhant az index. Mindez -- az exportpiacok szűkülésén túl -- azért is érzékenyen érintheti Magyarországot, mert a romló gazdasági helyzet erősítheti az unióban azok pozícióját, akik a bővítés lassításában érdekeltek.
Az EU-pénzügyminiszterek ebben a helyzetben örömmel fogadnák, ha az ECB csütörtöki ülésén a kamatok további csökkentése mellett döntene. Miután ennek a kívánságuknak aligha fognak nyíltan hangot adni, a leginkább valószín forgatókönyvnek az látszik, hogy az inflációs nyomás csökkenésére és a konjunkturális helyzet romlására való utalással próbálják számukra kedvező irányba befolyásolni az eseményeket. Várhatóan hitet tesznek a stabilitási paktumban foglaltak betartása mellett is; ez azonban nem jelenti azt, hogy nem használják ki teljes egészében a paktum kínálta -- igencsak szűk -- mozgásteret. Ennek jegyében valószínűleg újból napirendre kerül a makrogazdasági követelmények olyan jellegű átalakítása, hogy azok a változó ciklikus mozgásokat is figyelembe vegyék.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.