BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érdekérvényesítési iskolapéldák

Karrierjének talán legfontosabb évére készülhet Polányi Sándor, a Vivendi Telecom Hungary-csoport vezérigazgatója. A francia gyökerű multi hazai cégcsoportjának első embereként elsősorban tőle várják azt, hogy a megnyíló távközlési piacon a régóta várt verseny beindulását levezényelje. Pozícióit nagyrészt eddigi vállalatvezetési stratégiájának köszönheti.
2002.01.07., hétfő 00:00

Furcsa helyzetben ünepelhette az új évet a Vivendit vezető Polányi Sándor. A szektor, melyben eddigi karrierjét építette, évek óta a 2001-es karácsonyra várt, melynek előestéjén a monopolista falak jogi értelemben leomlottak, a szabályozott piac helyét átvette a szabad verseny. Néhány évvel ezelőtt még úgy tűnt, új piaci szereplők sokasága áll majd a várva várt startvonalra, mire azonban a pisztoly eldördült, számuk erősen megfogyatkozott.

Kivéve a Vivendit, melyet ebből a szempontból mindenképpen következetesen vezetett a szakember. A céget a világgazdasági recesszió ellenére is megtartotta az elsők között indulók apadó táborában. Az idei év első hónapjai viszont várhatóan döntő fontosságúak lesznek, a Vivendinek a megkötött szerződés értelmében ugyanis elsőként kell majd bemutatnia azokat a telefontarifa-csomagokat, melyek a Matáv árai alá kínálnak. Mindezt úgy, hogy közben szolgáltatási területére be kell engednie a nagy versenytársat.
A szabadpiacra való hosszú készülődés ugyanakkor már jelezte, hogy a Polányi vezette magyar Vivendi meglehetősen jól "lavírozik" a gyakran vad lobbizással jellemzett piaci dzsungelben. Mindez nem könnyű ott, ahol a nemzeti távközlési ipar mérete nem hasonlítható a nagyobb országokéhoz, vagyis ahol gyakorlatilag mindenki ismer mindenkit. Karrierjének fontosabb állomásai jól mutatják, hogy oly sok pályatársához hasonlóan ő is a Videoton és a Matáv-csoport, illetve a köréjük szerveződő érdekeltségek "köpenye alól lépett ki", legádázabb mai riválisainak többsége egykor munkatársa is lehetett. Nem véletlenül fogalmazott úgy nemrég, hogy "a versenytárs cégek vezetőinek szakmai előadásait akár hátulról előre is bármikor felmondja, mint ahogy erre ők is képesek fordított helyzetben".

A helyezkedésben mégis eredményeket tud felmutatni. A cég például még a monopolista korszakban aktív szerepet játszott abban a szövetségben, mely a Matávon kívüli koncessziós telefontársaságokat tömörítette. A külső szemlélők számára ez a szervezet a kis cégek érdekérvényesítője volt a nagy Matávval szemben, holott nemzetközi összehasonlításban a Vivendi jól veszi fel a versenyt a Deutsche Telekommal. A kicsinek induló magyar Vivendi közben - az évek során - lényegében felfalta a Matávon kívüli magyar telefonpiac döntő részét, üzleti szolgáltatásaival pedig megjelent saját területein kívül is.

Az érdekérvényesítés iskolapéldája volt az is, amikor - már bőven a Polányi-korszakban - a mai szabadpiacot meghozó törvény előkészítésében az alternatív kerekasztal cégei és a korábbi magyarországi befektetéseiket védők nevében egyaránt fellépett. Kétségtelen azonban, hogy erre szüksége volt, mert egyszerre volt koncessziós és alternatív távközlési szolgáltató. Hátterét ugyanakkor egy sok száz érdekeltséggel rendelkező nemzetközi óriás biztosítja, melynek Magyarországgal szembeni elkötelezettsége mögött komoly elvárások húzódnak meg.

A cégvezetőnek ezeket úgy kell teljesítenie, hogy közben ne adja fel saját hitvallását, miszerint a humánpolitikáról a szokványostól eltérő módon gondolkodik. Mint mondani szokta, a technológia fontos, de az emberi tényező ennél fontosabb.

Polányi Sándor számára tehát a körülmények - úgymond - adják magukat 2002-ben. Cége a nagy versenytárshoz képest sokkal kevésbé negatív közhangulatban, országos szinten és az elsők között léphet szorítóba. Bizonyíthat a "piros sarokban" álló egykori munkaadójával szemben, mely várhatóan nem kis erőket mozgósítva fogja védeni állásait.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.