BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Három harmadik

A mögöttünk hagyott, módfelett mozgalmas hétvégét a választási felkészülés jegyében csaknem egészében magáévá tette a jobboldal. A lendületvétellel bíbelődő pártok közül négy szervezte képviselőjelöltjeinek, továbbá különböző listáinak bemutatásával tartalmassá tett kampánynyitányát január 19-re. (A piros-fehér-zöld hátterek "egyhangúságát" kizárólag az anakronisztikus Munkáspárt vörös dekorációja ellensúlyozta.) A legnagyobb kormánypárt cselekvéseit e helyütt nem elemeznénk, mindössze annyit említve: a magyar-román megállapodásra épített negatív kampány sokkját érzékelhetően nem sikerült még kiheverniük a fideszeseknek.
2002.01.21., hétfő 00:00

A nagyok ügyeit nem részletezni amiatt indokolt, hogy végre színre léptek mindazok a formációk, amelyek a harmadik erő pozíciójába vágynak. Az SZDSZ egy héttel korábban startolt kormányfőjelöltje meglepetés nélküli megnevezésével, míg szombaton a radikalizmusának fokozásával-árnyalásával elfoglalt MIÉP és az érvényesnek vélt politológiai kategóriák alapján leírhatatlan Torgyán-párt csatlakozott. Csurka István és az FKGP rendíthetetlen elnöke a tudósítások tanúsága szerint nem mulasztotta el ellenségeihez képest meghatározni önmagát. Apró különbség, hogy míg a MIÉP-vezér nézetrendszere az elmúlt esztendőkben mit sem változott, Torgyán József kénytelen volt átértékelni fontos dolgokat. A "gátlástalan liberalizmus" veszélyeire egyaránt figyelmeztetnek embereink, csakhogy a kisgazdáknak a legtöbbet a "fideszes rablóvezérek" ártottak. A prezident legmulatságosabb kijelentései közül egyet felidézve érdemes tudnunk, hogy ő maga tette fel a koronát Orbán Viktor fejére, s ha szükségesnek látja, leveszi onnan.

A lényeg, hogy a MIÉP és az FKGP éppúgy messze 10 százalék fölötti eredményt ér majd el a választásokon - elnökeik víziói nyomán erre mérget vehetünk -, úgyhogy korai még a kétpártrendszerről merengeni. Igaz ugyan, hogy e pártok támogatottsága pillanatnyilag a parlamenti küszöböt sem éri el, de hát szomorú is lenne, ha ők maguk hívnák fel híveik figyelmét arra, hogy a rájuk leadott szavazat olyan, mintha nem is lenne. (És még valami: Thürmer Gyulától arról értesültünk, a hat-nyolc percentet bizonyosan besöprő Munkáspárt még soha nem volt olyan erős, mint most.)

Egy ideig mindazonáltal érdemes még figyelnünk ezekre az alakulatokra. Meglehet ugyanis, hogy néhányuk ezekben a hónapokban utoljára kerülhet rendszeresen a hírekbe. (Mást ne mondjunk: emlékszik még valaki a KDNP-re?)

A következő hétvége egyébként a baloldalé lesz.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.