A választási kampány pörgését tapasztalva indokolt föltennünk a kérdést: léteznek-e még témakörök, amelyeket konszenzusos alapon hagyhatnak békén a szavazatmaximálás lázában huzakodó pártok? Az egyelőre hallgatag, az ellenfél retorikájának bírálatára szorítkozó és programja egyeztetésével pepecselő Fidesz érdemi válaszát egyelőre nem ismerjük. Könnyen lehet, hogy csak a párt február 16-ai kongresszusán értesülhetünk arról, hogyan képzelik prominensei a lendületvételt. Igaz, azért sejthetünk ezt-azt: joggal feltételezhetjük, hogy a Fidesz-vezérek erőn felül alkotóak és építőek lesznek, s határozott kézzel iparkodnak felrajzolni hibátlanul pozitív Magyarország-képüket.
A szocialisták jóval korábban kezdődött menetelése alapján viszont már kínálkoznak következtetések. Ezek egy részét az elmúlt hetekben levontuk, megállapítva, hogy a profi, gátlásokkal és kételyekkel nem vacakoló kampánycsapatot maga mögött tudó MSZP elementáris erejű üzenetekkel iparkodik gyarapítani híveinek táborát. A szocialisták az elmúlt hét végén újabb ügyet emeltek ki az eleddig tabunak vélt kategóriák közül. Éppenséggel a hatpárti csatlakozási nyilatkozat bővítésére adott nemleges ellenzéki válasz kimondása óta tudtuk - az igent mellesleg a kormányoldal használhatta volna fel -, hogy előbb-utóbb az uniós integráció tárgyalási taktikái is vita tárgyává tétetnek. Ilyen értelemben kapóra jött az Európai Bizottságnak a bővítés finanszírozásáról közzétett javaslata, majd a Magyarországon dolgozó külföldi sajtómunkások előtt ismételt orbáni sziporka, miszerint van élet az EU-n kívül is.
Az MSZP éberségét és elszántságát érzékelteti, hogy erre a híradásokból ismert fél mondatra pillanatok alatt felépítették kampányuk önálló "fejezetét". Ahogyan a magyar-román kormányfői megállapodás tárgyában, ezúttal is Medgyessy Péter kommentárjával indították a rohamot, amely a belső hármas - a miniszterelnök-jelölt mellé csatlakozó Kovács László és Horn Gyula - közös, vasárnapra időzített fellépésében csúcsosodott ki.
Mindebből tudjuk, hogy az idei kampányban - mondhatjuk, hogy nyugati demokráciákban is megszokott módon - nem lesz szinte semmi, amire a viaskodó oldalak egyetértően kimondanák: érinthetetlen. Közhelyszerű a felvetés, de ideje megszoknunk ezt, továbbá bizakodnunk, hogy a csatazaj csitultával minden érdekelt visszatalál önmagához. (GA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.