BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nógrádi Tóth Erzsébet

2002.02.05., kedd 00:00

Az egészségügy első számú vezetője ma terjeszti a kormány elé grandiózus konszolidációs tervét. Nem kisebb célkitűzésről van szó benne, mint hogy a következő négy esztendőben közel 607 milliárd forint hazai költségvetési bevételt juttasson a lerongyolódott gyógyítási intézményrendszerbe.

A pénz első hallásra rémisztően nagy, csaknem kétszerese az egészségpénztár egyéves gyógyító-megelőző költségveté-

sének. Második hallásra az országgyűlési választásokkal törvényszerűen együtt járó blöffölésnek tűnhet. Ez utóbbi nem csoda, hiszen az egymást követő kormányok hatalomra kerülésük előtt fűt-fát ígértek az elmúlt bő évtizedben is. Tudták, az egészségüggyel választást lehet nyerni, de bukni is. A gyógyítás ügye ugyanis politikai vízválasztó.

Az ígéretekből eddig kevés valósult meg. Most is van ok az aggodalomra. Ezért hát politikai érzelmektől mentesen érdemes eltűnődni, mire kell ekkora összeg.

Remélhetőleg ezt megteszi a kormány is.

Aki az elmúlt években betegként, vagy akár látogatóként járt valamelyik hazai kórházban, tapasztalhatta a nyomort. Pénz híján műtétek maradnak el, nem ritka, hogy a gyógyszert is magával kell vinni a betegnek a kórházba, ha gyógyulni akar. Kevés a nővér, némely kórházi osztályon az orvosokból is hiány van. A jól képzett egészségügyi dolgozók közül egyre többen a Lajtán túli betegeket gyógyítják.

Valójában ez az igazán rémisztő.

Mikola terve tisztességes fizetésekről, megfelelő orvosi műszerek beszerzéséről szól. És arról, hogy a szükségleteknek megfelelően a piaci viszonyokhoz igazítaná az ágazatot. Nem hiszem, hogy van olyan politikai párt, amelyik ne értene egyet vele. Akkor is, ha a bejelentés időzítése kampányízű. Az egészségügy konszolidációja, bármilyen színezetű kormány kerül majd a hatalomra, létkérdés. Egészséges emberek nélkül ugyanis nincs gazdasági növekedés.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.