Urkuti György: Duisenberg és a bővítés

Főként politikai alkuk játékszerének tekintették az elemzők az Európai Központi Bank, az ECB elnöki mandátumának éveken keresztül "lebegtetett" hosszúságát. Maga az érintett, Wim Duisenberg ezt sokáig próbálta cáfolni, mondván, csakis saját döntésén múlik, mikor áll fel. A holland bankár azonban hiába szögezte le újra és újra, hogy 1998-as kinevezésekor nem született "gentlemen's agreement" négy évvel később (tehát elméleti mandátumának közepén) esedékes távozásáról, a találgatások időnként az euró árfolyamát is befolyásoló erővel bírtak.

Tegnapi bejelentésével, távozási időpontjának végleges kitűzésével Duisenbergnek nem sikerült eloszlatnia a gyanút. A politikai alkut sejtők rögtön felvetették, hogy a német kancellár és a francia elnök éppen hétfőn tartott csúcstalálkozót Berlinben, ahol az évtizedeken át az európai integráció motorjaként szolgáló együttműködés ismét olajozottnak tűnt. Igaz, elsősorban a bővítés finanszírozásával kapcsolatban: Schröder és Chirac látványosan egyetértett abban, hogy az új tagoknak jutó pénzek elkülönítésénél tiszteletben kell tartani az unió hétéves költségvetési keretszámait. Az már a politikai marketing eszköztárának ügyes alkalmazását jelenti, hogy mindezt úgy kommunikálták: a bővítés időpontjának tartásáról állapodtak meg.

A két ügy azonban talán össze is függ. A bővítési menetrend tartásához arra van szükség, hogy Német- és Franciaország kapcsolatát ne terheljék olyan kínos ügyek, mint amilyen Párizs 1998-as "majdnem vétója" volt az ECB-elnöki poszt körül. A Duisenberg-ügy megoldása ebből a szempontból hasznos lehet a tagjelölteknek is.