Külföldi lapszemle

Handelsblatt



A frankfurti Holzmann építőkonszern csődje és a müncheni Kirch-médiacsoport jövője miatti huzavona folytatódik. A politikusok, a szakszervezetek és a vállalati érdekképviseletek a bankokat állítják a vádlottak padjára. Akik ilyen egyszerűnek látják a kérdést, nem értik meg, hogy elmúltak azok az idők, amikor a politika, a bankvilág és az ipar hátsó szobáiban kötötték meg az alkukat. Egyesek közülük azt követelik, a bankok adjanak olcsó hiteleket, fizessenek több adót és támogassák a kis- és középvállalatokat. A kiélezett verseny - nemcsak a bankok, de a hitelfelvevők között is - és a pénzintézetek főnöki szobáiban tapasztalható drámai hatékonysághiány a gondolkodás megváltozásához vezetett. Ezért nem alakult ki egységfront a Holzmann és a Kirch ügyében. A Holzmann nem azért vált fizetésképtelenné, mert a bankok ellene fordultak, hanem mert képtelen volt meggyőzni a részt vevő pénzintézeteket, hogy belátható időn belül olyan megbízáshoz tud jutni, ami tartósan jövedelmezővé teszi. Becslések szerint az idén 40 000 csőd lesz. Ez az érintetteknek fájdalmas, de elkerülhetetlenül a struktúra változásával jár. Mindenkinek nyereség, ha nincs, aki ezt a folyamatot irányítja vagy megállítja.



Frankfurter Allgemeine Zeitung



A mexikói Monterreyben elfogadott zárónyilatkozat után ismét nyilvánvalóvá vált, hogy a fejlesztési politikának nincsenek világos receptjei arra, miként lehet legjobban a világon a szegénységet leküzdeni. Az ideológiák és érdekek átláthatatlan szövedékén csak üres szándéknyilatkozatok hatolnak át. Azért is csak kevéssé lehet bízni az ilyen okmányokban, mert a múlt tapasztalatai azt mutatják, a szavakat tettek nem követik. Ráadásul a fejlesztéspolitikusok újraelosztási retorikája eltereli a figyelmet az igazi nehézségekről. Naivitás azt hinni, hogy a gazdag országokból a szegényekbe irányuló pénzáradat eltüntetheti a szegénységet. A négy "fejlődési dekád" után nem kétséges, hogy a legjobb fejlesztési politika a fejlődő országok reformja. Az ipari országok ebben csak segíthetnek. Az út egyszerű: meg kell nyitniuk piacaikat a fejlődők termékei előtt. Az ígéretnek a megtartásán lesz mérhető a monterreyi záróokmány hatása.



Financial Times



A francia elnökválasztás az idén színes, de eddig kevés döntésre ad alkalmat. A két élenjáró között folyik a verseny. Az első menet a tiltakozó szavazatoké. Lionel Jospin és Jacques Chirac még azelőtt kezdte a kampányt, mielőtt teljesen felkészült volna, és nem tudta magával ragadni a francia választókat. Mindkettő kénytelen a középről szavazatokat nyerni. Ezen a területen nyerik meg a francia választásokat, de ritkán az olyan politikusok, akik azt állítják, ez a térség az ő hazájuk. A rendszer azonban kevésbé felelős ezért, mint a jelöltek. Sem Jospin, sem Chirac nem tárta fel, milyennek gondolja az országot 2007-ben. Még kevésbé úgy, hogy bizalmat is keltsen vele. A választásnak arról kellene szólnia, melyek az ország előtt álló legfontosabb kihívások: hogyan szerzi vissza Franciaország gyengülő befolyását Európában és azon túl, miként oldja meg a lakosság elöregedésének problémáját, hogyan korszerűsíti a beteg közigazgatást és a túlközpontosított államot, mit tesz a munkaerő és az áruk piacának liberalizálásáért a társadalmi összetartás veszélyeztetése nélkül.