Kvassinger Klára: Géntechnológia: áldás vagy átok?
A lét határozza meg a tudatot, vagy a tudat határozza meg a létet? Ki-ki neveltetése, erkölcsi felfogása szerint válaszol erre a kérdésre, mindenesetre a világ polgáriasodott, "jóllakott" felén valószínűleg könnyebb megadni a választ. De ott, ahol emberek ezrei, százezrei, milliói éheznek, nehéz erkölcsi kérdéseket feszegetni, tudatos magatartást várni mégoly büszke népektől is. Márpedig az ENSZ mezőgazdasági és élelmezési szervezetének adatai szerint jelenleg a világon 800 millió ember, köztük 200 millió gyerek éhezik, s az utóbbi években egyre kilátástalanabbnak tűnik az alultápláltság felszámolásáért vívott harc. Ezért aztán pillanatnyilag igen hatásos ütőkártya van azok kezében, akik a géntechnológia mellett kardoskodnak. A vetőmagvakkal és növényvédő szerekkel foglalkozó multinacionális társaságok, a kutatásokban részt vevő tudósok állítják: a növényi géntechnológia révén sokkal hatékonyabbá tehető a mezőgazdasági termelés, nagyobbak lesznek a hozamok, ugyanakkor kevesebb vegyszert kell a már amúgy is eléggé meggyötört földre kiszórni. S ez máris enyhíthetné a világ elmaradott régióinak élelmezési gondjait.
Ilyen körülmények közepette nem csoda, hogy a növényi géntechnológia hívei világszerte nagy lelkesedéssel fogadták a hírt: Indiában megkezdődhet három genetikailag módosított gyapotfajta termesztése. Brazíliában már csak hetek kérdése, hogy elinduljon a biotech módszerekkel előállított szója termelése. Egyiptom kormánya pedig a napokban hozott nagy horderejű döntést: amerikai cégek támogatásával beszáll a biotechnológiai kutatásokba, mert komoly bevételeket remél az exportból, illetve a kutatási eredményekhez fűződő szabadalmakból. A biotech alkalmazásoktól eddig mereven elzárkózó India és Brazília példáját valószínűleg mások is követik - például a Fülöp-szigetek, vagy Thaiföld -, miközben Kína, Argentína, Dél-Afrika már lelkes híve a biotechnológiának. A többiek egyelőre még hezitálnak, Afrika és Ázsia szegényebb országai megosztottak a kérdésben. Közismert, hogy nem egységes a fejlett világ sem: az Egyesült Államokban - ahol a legelőrehaladottabb a növényi géntechnológia - nincs különösebb ellenállás sem a közvéleményben, sem a politikában, miközben Európa - ahol gyakorlatilag még nem indult be a termesztés - forrong: a különböző zöldmozgalmak, fogyasztóvédelmi szervezetek vadul ellenállnak. A potenciális veszélyekre figyelmeztetnek, s természetesen ez nem marad visszhang nélkül a közvéleményben és a politikában sem. Akár még olyan áron sem, hogy újabb transzatlanti háború robban ki az Államok az Európai Unió között. Az unió - a maga nagyvonalú mezőgazdasági támogatási rendszerével - nem érdekelt az olcsóbb amerikai termények importjában, ezért biztonsági megfontolásokra hivatkozva nem akarja beengedni a génkezelt termékeket a tengerentúlról.
Persze a géntechnikát pártolók tábora hajlamos arra, hogy - többek között a média által is tüzelt - hecckampányról beszéljen. Mint mondják, az újdonságtól való félelmet jól meg lehet lovagolni olyan bombasztikus állításokkal, hogy a genetikailag módosított elemeket tartalmazó élelmiszerektől majd kinő még egy fülünk, szörnyszülötteket hozunk a világra, s egyszer csak ellepik a földet a szupergyomok, amelyekre aztán szórhatjuk a sok vegyszert, rá se fütyülnek...
Természetesen ezeket a félelmeket - mégha olykor gyermekinek s nem igazán tudományosnak tűnnek is - nem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen egy dologról soha nem szabad megfeledkezni: az élelmiszer "bizalmi" termék. De, mint a szabad véleményalkotáshoz fűződő alapvető emberi jogot, nem lehet lesöpörni az asztalról azt az etikai megfontolást sem, amely szerint csak nagyon megfontoltan szabad belenyúlni a természet rendjébe. Mert valójában mit is jelent a géntechnológia? Azt, hogy célzott beavatkozással, közvetlenül az öröklési anyag (DNS) szerkezetének megváltoztatásával hoznak létre új, meghatározott tulajdonságú élőlényt vagy biológiai eredetű anyagot. S mi ez, ha nem a természet rendjébe való beavatkozás?
Egyelőre nem tudjuk eldönteni, hogy a régóta tartó vitában a pártolóknak vagy az ellenzőknek van-e igazuk, mert még egyik oldalon sincs kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a génmódosítás jót, illetve rosszat tesz-e nekünk, s a körülöttünk lévő élővilágnak. Hasznát igazából mi még nem látjuk - s amíg mindez tisztázódik, addig is marad a versenyképességre, a pénzügyi előnyökre való hivatkozás. Aminek - jól tudjuk - nem azok lesznek az igazi haszonélvezői, akiknek erre a legnagyobb szükségük lenne. Való igaz, hogy azok az országok, amelyek beszállnak a géntechnológiába, versenyképesebbek lesznek, mert hatékonyabban termelnek, s nagyobb jövedelemre tudnak szert tenni. Az igazi nyertesek azonban - legalábbis a jelenlegi helyzetben - a növényvédelemmel és vetőmag-forgalmazással foglalkozó amerikai multinacionális cégek. Mert ők ismerték fel a leghamarabb - s tudtak dollármilliókat költeni a kutatásokra -, hogy mekkora üzlet van a génmódosított vetőmagvakban, s a hozzájuk kapcsolódó totális gyomirtókban. S most, hogy világszerte egyre többen kapcsolódnak be a génkezelt növények termesztésébe, nekik áll a zászló. A növényi biotechnológiában élenjáró Monsantónak például van génkezelt kukoricája, búzája és szójája, s valószínűleg ő szállítja majd a vetőmagvakat Indiába, Brazíliába, s közreműködik az egyiptomi fejlesztésekben is.
Mindezekből úgy tűnik, a géntechnológia feltartóztathatatlanul halad előre, s ez valamennyiünkre fontos feladatokat ró. A szakemberekre azt, hogy érthetően elmagyarázzák e szövevényes terület alapvető fogalmait: hogy ne mossuk egybe a tudósok és a multinacionális cégek szerepét, ne keverjük a növényi genetikát a klónozással. S végeredményben megtudjuk: veszélyes-e génmódosított élelmiszert enni. A társadalom tudoraira pedig azt, hogy felhívják a figyelmet a morális kérdésekre. Ránk, laikusokra pedig azt, hogy figyeljünk rájuk.
Az EU - a maga nagyvonalú mezőgazdasági támogatási rendszerével - nem érdekelt az olcsóbb amerikai termények importjában, ezért biztonsági megfontolásokra hivatkozva nem akarja beengedni a génkezelt termékeket a tengerentúlról.
-->
