A kormányfőjelöltek szemtől szembeni küzdelme a jelek szerint elmarad. Meglehet, a vitáról folytatott polémia paradox módon mégis nagyobb hatást gyakorol a választások eredményére, mintha az összecsapást megtartanák. Ez idő szerint ugyanis az Orbán-Medgyessy huzakodás a kampány első számú témájává emelkedett, s bizonyára sokáig a toplista élén marad.
Az ügyben a kormánypárt tett szert helyzeti előnyre. Orbán Viktor és csapata a kézenfekvő dátumok megjelölésével feladta a leckét, a Medgyessy Péter-team viszont hiába próbálkozik érvényes válaszok kieszelésével. Kevéssé erőteljes érv, hogy a választóknak nem maradna idejük az elhangzottak mérlegelésére (ne nézzenek má' csekély értelműnek...), s nem rokonszenves feltételezni, hogy az érdeklődő állampolgároknak elemzők elemzéseire van szükségük a dolgok helyrerakása végett (lásd mint fent). Meg hát mikor legyen csúcstalálkozó, ha nem az utolsó pillanatban, a történtek megkoronázásaként mintegy?
A hátralévő időszakban a fideszes politikusok nem győzik majd ismételgetni, hogy Medgyessy Péter megijedt a ki-ki meccstől. A szocialistáknak saját érdekükben ezért egyrészt hiteles reakcióra kell találniuk - az, hogy számos egyéb időpont lehetséges, kevés, mert nincs magyarázat arra, miért nem jó az április 5-e -, másrészt más hatásos témák után kell nézniük. Erre alkalmas a MIÉP naponta frissített felajánlkozása a Fidesznek. Csurka István természetesen lankadatlanul fogja részletezgetni a jobboldal kormányon maradásának általa megálmodott forgatókönyvét. És éppen ez veszélyezteti leginkább a Fidesz és az integrált csoportok diadalát. A szocialisták és a szabad demokraták tudják: a jobboldal mérsékelt hívei hajlamosak félteni a demokráciát a MIÉP színre lépésétől. Így csak az a kérdés, a szélsőjobb diktatúra baloldali víziója eléggé hatásos-e ahhoz, hogy kellő számú Fidesz-szavazót rettentsen el.
Különben mozgalmas hét elé nézünk: március 15. megünneplése friss kampánytémák felbukkanásával kecsegtet. (GA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.