Sokaknak úgy tűnhet, hogy a választások évét éli Európa. Ez azonban annyiból túlzás, hogy azért a jelenség távolról sem érinti a földrész valamennyi országát, maga az "igazi" európai voksolás - a strasbourgi parlament tagjairól - pedig eleve csak két év múlva esedékes. Tény azonban, hogy jó néhány tagjelölt és tagország polgárai ezekben a hetekben-hónapokban járulnak (vagy járultak) az urnák elé, és ami különösen érdekes, hogy szinte mindegyiknek megvan a maga "EU-olvasata" (következménye, áthallása) is. Beleértve a magyart is.

Kezdve az EU-nagyokkal: az összefüggés a tagjelöltek számára túlságosan is egyértelmű. Ahhoz, hogy lezárhassuk a csatlakozási tárgyalásokat, olyan kulcsfejezetek várnak még megoldásra, amelyek költségkihatásai esetenként igencsak nagyok, s amelyek jövője éppen ezért önmagukban is néhol kérdéses. Az agrártámogatások ügye, az elmaradott régiók felzárkózását célzó alapok kérdése - mindezek összességükben több száz milliárd eurós tételek. És már most előre látható, hogy igazán érdemi tárgyalás róluk ősz előtt aligha várható. A mindehhez szükséges pénzszekrény legfontosabb kulcsa ugyanis a németeknél van - ők viszont csak akkor választanak? A berlini kormány nem szívesen kötelezné el magát semmiféle olyan forgatókönyv mellett, amivel szavazatokat veszíthet, mert előrevetíthető módon tovább növelné - vagy akár csak fenntartaná - általa az amúgy is éppen betegeskedő német gazdaságra nehezedő közösségi terheket. De mert "jó európaiak", hát mereven elzárkózni sem akarnak. Marad a kivárás - a választások utánra.

Vannak, akik szerint a választások közelsége tüzelte fel az amúgy mindig inkább technokrata hajlamú hollandokat is, akik szokatlan vehemenciával vetették bele magukat a bővítés várható költségei körüli vitákba. Úgy vélik, hogy az Európai Bizottság éppen a közvetlen agrárkifizetések - akár csak mérsékelt mértékű - felajánlásával Pandora szelencéjét nyitotta meg, és előbbre hozta az igazából csupán 2006 tájára várt költségvetési, valamint reformvitákat, hát most szembesüljön a következményeivel is. Na ja, Hollandia is nettó hozzájáruló a közös költségvetéshez, miközben ezek a tételek vaskosan a kiadási oldalon jelennek meg - s közben az idén Hollandiában is választás lesz? (A hatás majdnem olyan, mint a német kormánynál: Hága továbbra is állítja, hogy nem fog hozzájárulni az agrárfejezet lezárásához, ha nincs világos kép arról, miként festhet majd az agrártámogatások reformja a belátható jövőben.)

Részben hasonló a helyzet a franciákkal is, akiknek az agrárfejezet fontos, pontosabban az EU közös agrárpolitikájának a jövője, s mindaz, ami ennek kapcsán kiolvasható, netán beprogramozható a csatlakozási tárgyalások mostani alakulásába. Annyi bizonyos, hogy ha bizottsági ajánlás születik is a napokban az aktualizált EU-agrárálláspontról, ennek közös nevezőre hozását a tizenötök között senki még csak nem is várja a francia választások lezárulta előtt. (És távolról sem csak a kifizetések miatt. Sőt, ott éppen a franciák - akik szeretnék megőrizni ezt az intézményt - még viszonylag engedékenyek is. De más a helyzet például a kvótákkal?)

Szerencsére a spanyolok most két voksolás között vannak, így nem kell tartani attól, hogy közismert érzékenységük a felzárkózási alapok kapcsán különösen nagy hangsúlyt kap majd (bár sokak szerint sokkal hangsúlyosabb már amúgy sem igazán lehetne). Szavaztak viszont néhány hete Portugáliában, ahol sokaknak immár az szúrt szemet - országon kívül és belül egyaránt -, hogy a hosszú időn át mintatanulónak számító országban kezdenek lelassulni a dolgok. Ki is ebrudalták tavasszal Guterres kormányát, ami azonban nem zárja ki, hogy három év múlva a most leköszönt kormányfő még akár kedvező jelöltként is szóba jöhet Romano Prodi majdani helyére az Európai Bizottság élén. (Egyébként szakértők szerint hasonló perspektíva nyílhat meg Wim Kok holland miniszterelnök előtt is a májusi hollandiai voksolás után.)

A csatlakozási tárgyalások előrehaladtával egyre erőteljesebb az EU-áthallás immár a tagjelöltek táborában is. Brüsszeli diplomáciai és eurokrata körökben rengetegen tartanak attól, hogy miután kétéves szívós munkával sikerült Szlovákiát felhozni Csehország mellé a csatlakozási tárgyalásokon, az egész "EU-sított újraegyesítés" füstbe mehet, ha - valóra váltva több mostani előrejelzést - Vladimír Meciar valóban megnyeri az őszi választásokat. Az EU-dilemma többszörös lehet, hiszen kérdésessé válhat a "visegrádiak" (és a most tárgyaló kelet-európai nyolcak) egyidejű felzárkóztatása. Mi több, még az is szükségessé válhat, hogy példát demonstrálva felmerüljön a csatlakozási tárgyalások késleltetése, netán felfüggesztése. Készítik is sokan a lehetséges kiskapukat, hangsúlyozva, hogy a politikában kizárólag a tettek számítanak, és végső soron még Meciar esetében is az dönt majd, hogy mit fog ténylegesen is csinálni, s nem az, hogy mit kép-

viselt korábban. Amennyiben valóban ő nyerne.

Itt jegyezzük meg, hogy hasonló töprengések néha körüllengik Magyarországot is. Arra nem gondol senki - sem Brüsszelben, sem másutt -, hogy a választások után olyan helyzet alakulhat ki, ami szükségessé tehetné például a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését. De azt még egyes bizottsági körökben sem tartják teljesen kizártnak, hogy "osztrák típusú" koalíciós kényszerhelyzet alakulhat ki.

Azután lehetnek választások érdekesek azért is, mert éppen hogy az országon belüli EU-elkötelezettségre van kihatásuk. Pozitív példát a legutóbbi lengyel voksolás mutat: mióta az új kormány hivatalba lépett, brüsszeli vélemények szerint érezhetően meglódult az EU-lengyel tárgyalások kereke is, és távolról sem csak az EU-s segítőkészség okán? Adódhat azonban kedvezőtlen fordulat is: ha - miként erre is vannak előrejelzések - Csehországban ismét a közismerten igencsak euroszkeptikus Václav Klaus nevével fémjelzett politikai többség kerülne hatalomra a következő választásokon.

Mindebből az egyik legfontosabb tanulság, hogy ma már egyre nehezebb szétválasztani az EU-s és a nemzeti ügyeket. A jelek szerint Európa máris, így is éppen eléggé integrált ahhoz, hogy a választási magánügyek valahol igenis európai közügyként is lecsapódjanak. Beleértve a hét végi magyar voksolást is.

Fóris György