Dúr a Molba

Négy év nem volt elég az Orbán-kormánynak ahhoz, hogy rendezze a gázüzletág helyzetét. A magyarázat roppant egyszerű: nem akarta rendezni. A lehető legolcsóbb megoldás volt az, hogy a világpiaci gázár változásaitól függetlenül, infláció alatti mértékben emelték a hazai gázárakat. Ezzel a fő gazdaságpolitikai céloknak és a polgárok érdekeinek megfelelően cselekedtek, a Mol viselte a megugró beszerzési árakból fakadó horribilis veszteséget. Ez volt a lehető legpolgárbarátabb és legpiacidegenebb megoldás.

A választás előtti hónapokban még a gázüzlet iránt érdeklődő szakmai befektetők feltűnése ellenére sem volt egyértelmű, hogy mire fel a hajlandóság a gázhelyzet rendezésére: sokan naivan azt hitték, mégiscsak van egy kis lelkiismeret-furdalása az ország vezetőinek amiatt, hogy egy független részvénytársasággal fizettetik meg az ország gázszámláját. Mára kiderült: nem ez a helyzet. Úgy tűnik, a földügyhöz hasonlóan itt is kizárólag a kapzsi nemzetközi pénztőke ellen folyik a harc: négy évig azzal lehetett a legjobban ingerelni a nagyrészt külföldi Mol-részvényeseket, hogy fizették a magyar polgár számláit, most viszont a cél a jó magyar gázbiznisz megmentése a gázmultik szőrös mancsaitól. Mert ugye Fidesz-körökben az nem kétséges, hogy az új kormány a nemzeti vagyon - és ebbe a körbe a választások óta az állami 25 százalékos Mol-részesedés, meg maga a gázüzletág is beletartozik - kiárusítására készül. Részben jogos érv is van: tessék emlékezni az áramszolgáltatók privatizációjára.

S noha az MFB tegnapi igazgatósági ülésén semmi nem dőlt el, arra azért nem árt figyelni, hogyha a távozásuk napjaiban megvetetik az MFB-vel a gázüzletet, onnantól már a hőn szeretett polgárok adójából finanszírozzák a gázveszteséget és nem a Gerbaud-ban tortát majszoló Mol részvényesek pénzéből.