Nyitásra váró internetszolgáltatók

Amikor a távközlési szolgáltatók hosszas jogértelmezési vitáiról szólnak a hírek a szerződéskötési tárgyalások helyett, felmerül a kérdés, hogyan lehetne a piacnyitást szabályozói eszközökkel elősegíteni. Ez a felvetés aktuális a hazai internetszolgáltatások esetében is, mivel az előző években csak a világhálós szolgáltatás kiskereskedelmét liberalizálták.

A gyakran vádaskodássá fajuló szolgáltatói viták forrása mostanában egyértelműen az, hogy a hírközlési törvény és végrehajtási rendeletei, röviden szólva a liberalizációs szabályozás jogi eszközökkel felszabadítja az internetszolgáltatások nagykereskedelmét a piaci verseny számára. A piacszerkezet átalakításával járó tényleges liberalizáció azonban nem gyors folyamat, különösen akkor nem, ha a szabályozás egyik legfontosabb eszközpárja, a költségszámítás és az árszabályozás még alig jutott szerephez.

Mit tehetnek most az internetszolgáltatásban érdekeltek? Annyit, hogy feltárják a piacok működési zavarait, s reflektorfénybe állítják a piacra való belépést akadályozó szolgáltatói magatartásokat.

Egyes szolgáltatók csak az előfizetőiknek nyújtanak internet-hozzáférést, mások más szolgáltatókat is ellátnak. Az előbbi a kis-, az utóbbi a nagykereskedői szerep. A világhálós szolgáltatás kiskereskedelmi piacai a keskeny- és a szélessávú internetszolgáltatás. Az előbbi legfeljebb 128 kb/s-os átviteli sebességű háló-előfizetői hozzáférést nyújt, amit távbeszélő-hálózaton keresztül, behívószolgáltatás segítségével lehet igénybe venni. A szélessávú internet-előfizetői hozzáférés a 128 kb/s feletti átviteli sebességű, állandó kapcsolaton nyújtott szolgáltatás, amit kábeltévé-hálózaton, digitális előfizetői vagy bérelt vonalon lehet igénybe venni. Mindezt a nemzetközi gyakorlat szerint a szolgáltatók az előfizetőknek úgy bocsátják a rendelkezésére, hogy más távközlési szolgáltatótól az internet-nagykereskedelmi piacokon szolgáltatást vásárolnak. Ilyen nagykereskedelmi szolgáltatások az internet-hívásindítási, az internet-hívásvégződtetési, továbbá az internet-gerinchálózati összekapcsolási forgalom. Ezekre a forgalmakra tehát a szolgáltatóknak szerződést kell kötniük egymással, de a hazai gyakorlatban még inkább csak a viták zajlanak az érintettek között. Időközben a fogyasztó számára inkább szűkül a választék. Ebben a helyzetben a hálós szolgáltatók várható forgalma is megcsappanni látszik, miközben nincsenek gazdaságos nagykereskedelmi beszerzési források, amelyek felhasználásával az internetezők sokaságát kiszolgálhatnák.

Milyen szabályozói megoldás szolgálná ebben a helyzetben az iparág érdekét?

Elgondolható, mennyire hatékony szabályozás szükséges ahhoz, hogy a korábban kizárólagos jogosultságú távbeszélő-szolgáltató most internetforgalmakra is összekapcsolási szerződést kössön egy alternatív hálózatos szolgáltatóval. Pedig az előfizetők számára csak abban az esetben nyílik a korábbinál jobb alkupozíció, ha van választék, s a választékot innováció hozza létre és tartja fenn.

Röviden szólva azt mondhatjuk, hogy a fogyasztói elégedettségre törekvő szabályozói megközelítés tesz jót a távközlési szolgáltatási iparágnak is. Ehhez azonban legalább kétféle eszközt kellene alkalmazni. Jogszabály-módosítást igénylő mozzanat a kiskereskedelmi üzletág leválasztása a nagykereskedelmi szolgáltatásokról, mivel így átláthatóvá válna a korábbi kizárólagos jogosultságú távbeszélő-szolgáltató keresztfinanszírozási módszertana. A nemzetközi gyakorlatban és az uniós direktívákban azért követelmény ez a fajta átláthatóság, mert ezzel a módszerrel ellenőrizhetővé válik például az, ahogyan saját érdekkörében a szolgáltató a hálózat nagykereskedelmi igénybevételét a kiskereskedelmi szolgáltatások árbevételéből finanszírozza. Az üzleti könyvek elkülönített vezetését nem írja elő a hatályos hírközlési törvény a kötelezett szolgáltató számára, azt tehát semmi sem kényszeríti arra, hogy eszközeit és forrásait is elkülönítve könyvelje, s így elkülönített mérleget sem készít. Így rejtve maradnak a szabályozás és a jogorvoslat számára a különféle piaci korlátépítő magatartások részletei.

Rövid időtávon elsősorban a távközlési felügyelet szerepe döntő, mivel jogosítványai vannak a szolgáltatói vitákba beavatkozni. A jó hírek arról szólnak majd, hogy a szolgáltatók nagykereskedelmi szerződéseket kötnek az internetszolgáltatásokra is, és ezek alapján a fogyasztóknak megfizethető áron kínálják portékájukat.

Van jó gyakorlati példa arra, hogy miként lehet az árak csökkenése mellett az ágazatban a folyamatos növekedést fenntartani. Különösen fontos ezt az eredményt hangsúlyozni, mert a távközlési iparág makrogazdasági környezete borússá, sőt viharossá vált. Tény, hogy a távközlési szolgáltatási iparág teljesítménye az Európai Unió gazdaságának lényeges növekedési tényezője. A tagállamokban a távbeszélő-szolgáltatási piac növekedésében fontos szerepe van a behívó internetszolgáltatás igénybevéte-lének, mivel ennek percforgalma folyamatosan növekszik a csökkenő árak hatására. Az történik ezeknek a tarifáknak a megállapításakor, hogy a szolgáltatók az innovációval elérhető költségmegtakarítás egy részét átengedik a fogyasztóknak.

Az internetezőknek a versenyhelyzet előnye azt jelentené, hogy több szolgáltató kínálná a szerződéseket, sokféle perc- és havidíjas díjcsomagból választhatnának, amelyek árai megfizethetők a számukra. A minimális liberalizációs elvárás teljesüléséhez tehát legalább két internet-nagykereskedő és néhány világháló-kiskereskedő működésére lenne szükség minden egyes távbeszélő-szolgáltatási területen, a még az idén novemberig fennálló kizárólagos távbeszélő-jogosultságot nem érintve. Ismert, hogy az internetezők jelentős része egy ideig még elfogadná azt a helyzetet, hogy a szolgáltatás árát csak éjszaka tudja megfizetni. A tényleges liberalizáció eredményeként az várható, hogy valamennyien az internet használatának szabadságát élveznék, vagyis életvitelük normális elemeként, akár fényes nappal is felkapcsolódhatnának a hálóra, és levelezést, tájékozódást, távmunkát, távtanulást vehetnének igénybe. Úgy legyen.

Bárányné dr. Sülle Gabriella