Csökkenő eredmény
"A Volán-vállalatokat közvetlenül érinti az üzemanyagár-emelkedés. A gázolaj árának változása a személyszállításnál a huszonnyolc Volán-vállalatnál éves szinten 1,4 milliárd forintos többletköltséget jelent. Az áruszállításnál pedig ez az összeg mintegy hétszázmillió forintra rúg - mondta a Volán Egyesülés gazdasági igazgatója. - Az árbevételre vetítve ez 1, illetve 1,6 százalékot tesz ki. Áremelésre legfeljebb jövőre kerülhet sor, hiszen a hatósági egyeztetések az év végén várhatók. Ez azt jelenti, hogy a vállalatoknak számolniuk kell azzal, hogy csökken a nyereségük, éves eredményük romlani fog. Várható, hogy a cégeknek kevesebb forrásuk jut majd fejlesztésre, ami kedvezőtlen a társaságok számára, hiszen többségüknek égető szükségük lenne járműveik korszerűsítésére. A jövedéki adó emelése nem volt váratlan, hiszen a kormány már egyeztetett a fuvarozók képviselőivel, s akár korábban is meghozhatta volna ezt a döntést."
Molnár József, a Volán Egyesülés gazdasági igazgatója
Közbeszerzés
"A MÁV Rt. évente 72-75 ezer tonna gázolajat használ fel, ennek a nettó értéke mintegy hatmilliárd forint - mondta a vasúttársaság főenergetikusa. - Pontos számításokat még nem végeztem, hogy a júliusi árváltozás mekkora többletköltséget jelent majd a cégnek. Előzetes becslésem szerint a nettó többlet 500-600 millió forint lehet. A vasúttársaság ugyan visszaigényelheti a jövedéki adót, de a tapasztalatom az, hogy annak emelése mindig együtt jár a gázolaj árának változásával is. A MÁV közbeszerzési eljárás keretében szerzi be a gázolajat, s a pályázatokat általában a Mol Rt. nyeri, s a nagykereskedelmi beszerzésben rejlő lehetőségeket ki tudjuk használni. A MÁV-nál is ügyelünk a gazdaságos üzemanyag-felhasználásra, s igyekszünk optimalizálni a fogyasztást. Ennek két módja is van, egyrészt a régi, nagy fogyasztású dízelmozdonyokat fokozatosan lecseréljük, illetve a villamosított vonalak számát növeljük."
Farkas László, a MÁV Rt. főenergetikusa
Nyomott piac
"A benzinárváltozás miatt cégünk is emel majd árat, hiszen több mint egy éve nem változtattunk a fuvardíjon. Annak mértékéről még nem született döntés, de várhatóan tíz százalék alatt marad - hangsúlyozta a City Taxi elnöke. - A pontos időpont sem ismert, megfigyeljük, hogy a környezet hogyan reagál a változásokra. Az emelés időpontját igyekszünk elodázni, ameddig csak lehet, hiszen a piacon túlkínálat van. Cégünknek sok megrendelést jelentett a külföldi érdekeltségű cégek vezetőinek, illetve azok családtagjainak szállítása. Megfigyelhető azonban, hogy jó néhány vegyes vállalatnál a külföldieket magyar vezetők váltják fel, s ők - mivel kompenzációt kapnak a gépkocsihasználathoz - kevésbé veszik igénybe szolgáltatásainkat. A jövedéki adó emelésének mértékét nem találom aránytalanul magasnak, tudomásul kell venni, hogy a kormány kiadásainak fedezéséhez szükség van bevételeinek növelésére is."
Polinger Sándor, a City Taxi elnöke
Mérséklődő nyereség
"Szükség lenne arra, hogy a benzinárváltozás miatt árat emeljünk, de a piac ezt nem engedi meg, a veszteséget ,le kell nyelnünk' - emelte ki az Internet ABC Élelmiszer Házhoz Szállítás cégvezetője. - Ez azt is jelenti, hogy a vállalatnál dolgozók bérét nem tudjuk emelni. Az kedvező lehet számukra, hogy az ígéretek szerint a minimálbér adómentes lesz. Cégünk mozgásterét behatárolja, hogy egyik beszerzési lánchoz sem tartozunk, eddig nem szorultunk rá, hogy elkötelezzük magunkat. A lakossági rendelés kismértékben bővül, de az megfigyelhető, hogy sok ember számára a vásárlás is élmény, s külön programot jelent. Konkurenciát jelentenek számunkra az élelmiszerláncok is, melyek a palettát a házhoz szállítással is színesítik. Várható, hogy a következő években többen veszik majd igénybe ezt a szolgáltatást, bár egyes külföldi példák óvatosságra intenek, hiszen Amerikában például több ilyen profilú vállalkozás is csődbe ment."
Angyal Attila, az Internet ABC Élelmiszer Házhoz Szállítás cégvezetője
Árváltozás nélkül
"Az üzemanyag-áremelés miatt nem kényszerülünk arra, hogy változtassuk árainkat - mondta a Friss Gyorsfagyasztott Pékárugyártó és Forgalmazó Kft. ügyvezetője. - Nem végeztünk számításokat, hogy a benzin árának emelkedése mekkora többletet jelent, de szerencsére cégünknél az összköltségen belül az üzemanyagra fordított pénz nem képvisel jelentős arányt. Ezért nincs okunk a változtatásra, ráadásul a piac sem fogadná el az emelést. Gyakorlat, hogy egy-egy üzemanyagár-emelést követően a cégek arra való hivatkozással drágítják termékeiket, de ezt szerintem csak azok tehetik meg, akik monopolhelyzetben vannak. Vállalatunk például már másfél éve nem változtatta az árait. Ismert, hogy a sütőipari cégek egyéb költségeik növekedése miatt többször próbálkoztak áremeléssel, de azt meglehetősen nehezen tudták végrehajtani. A Friss Kft. Budapesten és környékén több mint száz üzletet lát el áruval, s tapasztalatunk szerint túlkínálat van a piacon."
Havas Pál, a Friss Gyorsfagyasztott Pékárugyártó és Forgalmazó Kft. ügyvezetője
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.